Beleköptek egy budapesti gimnázium diákjai a menekülteknek sütött pogácsába?

gasztronómia
2015 szeptember 22., 11:39

5540 darab pogácsát sütöttek egy rekordkísérlet keretében a budapesti Kürt Alapítványi Gimnázium diákjai múlt pénteken a menekülteknek, illetve a rászorulóknak.

Csakhogy a készülő pogácsába egyes diákok beleköptek, illetve egy meg nem erősített beszámoló szerint "gyanús folyadékot" öntöttek a tésztába. Többen úgy tudják, hogy az esetről videófelvétel  készült. A pogácsák szaggatásában csaknem kétszáz ember, diákok, tanárok és családtagok vettek részt péntek délután, mondta a Kürt egyik alkalmazottja, aki részt vett a szervezésben.

Az iskola hétfőn nyomozást indított az ügyben: órák maradtak el, és a köpködésben esetleg érintett diákokat, akik 50-60-an lehetnek, összehívták, és több órás beszélgetés keretében igyekeztek rávenni a tettest vagy tetteseket, hogy fedjék fel kilétüket. A beszélgetésen részt vett Molnár Lajos, az iskola pedagógia vezetője (igazgatója).

Információink szerint a hétfői beszélgetésen a köpködők kilétének kiderítéséhez közelebb jutottak ugyan, de az elkövetők maguktól egyelőre nem jelentkeztek, és köpni sem köpött senki, úgyhogy a nyomozás ma összevont órák keretében folytatódik.

Az iskola egyik tanára elmondta: a pogácsák több adagban készültek, és a köpés, illetve az állítólagos gyanús folyadék, amiről ők nem értesültek, csak néhány adagot érinthetett. A kisütött pogácsákat a készítők is megkóstolták, sőt egy részüket haza is vitték, de senki nem betegedett meg vagy kapott mérgezést. A pogácsák nagy részét, 4500 darabot az Iványi Gábor-féle Oltalom Karitatív Egyesületnek juttatták el, miután az eredeti címzett, a Migration Aid közölte: a megváltozott helyzetben – mivel nincsenek már tömegesen várakozó menekültek sem a Keletinél, sem a határon – nem tudja garantálni, hogy az étel eljut a menekültekhez.

Molnár Lajos, az iskola vezetője elmondta: az iskola az oktatásban a toleranciára, a megértésre helyezi a hangsúlyt, a helyzet kezelése pedig egy pedagógiai folyamat része, aminek nem feltétlenül tesz jót a nyilvánosság. A köpködésről úgy szereztek tudomást, hogy a diákok beszéltek róla egymás között, de a bizonyító erejű videófelvétel, mivel a Snapchatre került fel, mostanra eltűnt. A 4500 pogácsa rendben eljutott az Oltalom Egyesülethez, ahol köszönték szépen az adományt, és közölték, hogy a pogácsa "már a gyomorban van", mondta Molnár.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.