"""Súlyos""" bírságot kaptak a Széchenyi Bank vezetői

gazdaság
2015 szeptember 22., 17:51
comments 96

"Az MNB összesen 76 millió forint személyi bírságot szabott ki a felszámolás alatt lévő Széchenyi Bank négy volt vezető állású személyére a betöltött tisztséghez kapcsolódó fokozott felelősségi előírások jelentős megsértése miatt."

jelentette diadalmasan az Magyar Nemzeti Bank. A közlemény szerint ez a négyfelé eloszló 76 millió forint "súlyos személyi bírság".

Az állam által agyonpénzelt Széchenyi Bankról már korábban lehetett tudni, hogy nagyjából Excelben vezették a hitelezési adatokat, sőt, a bank saját tulajdonosának cégeit is pénzelte, amíg rejtélyes okból ki nem lépett mögüle az állam, és hagyta becsődölni. Na de hogyan aránylik ez a 0,076 milliárd forint ahhoz a gigantikus kárhoz, amit ez az apró bank, a korábban a magyar kormányhoz közel álló Töröcskei István pénzintézete a magyar államnak okozott?

Nem könnyű megmondani, hogy az állam mennyit vesztett ezen az egészen, hiszen nincs vége a felszámolásnak, de néhány fontos szám van:

Ebből lehet, bár nem túl valószínű, hogy valamit vissza tud szerezni az állam. Mindenesetre a bírság és az általuk az államnak okozott kár így aránylik egymáshoz, a szorzó 246-szoros:

széchenyi

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.