5,6 millió ember ujjlenyomatát lopták el az Egyesült Államokban

A szövetségi kormányzat ellen elkövetett kibertámadás során az áldozatok mintegy negyedének ellopták az ujjlenyomatát is, közölték az amerikai hatóságok szerdán. Összesen 21 millió ember adataihoz férhettek hozzá a támadók.

Az áldozatok főleg egykori és jelenlegi szövetségi alkalmazottak, de vannak olyanok is köztük, akikkel szemben a hatóságok háttérellenőrzést végeztek.

A közlemény szerint a szakértői elemzések szerint egyelőre viszonylag limitált a lehetősége annak, hogy visszaéljenek az ellopott ujjlenyomatokkal, ugyanakkor várhatóan ez a jövőben a vonatkozó technológiák fejlődésével majd változni fog.

A hatalmas adatlopás nyomait először még májusban fedezték fel a hatóságok. Társadalombiztosítási számok mellett egykori címek, végzettséggel és munkahelyekkel összefüggő információk és pénzügyi adatok is a bűnözők kezébe kerülhettek. Számos jelentés szerint a támadás mögött kínai hackerek állhattak. (Mashable)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.