Farkasházy Tivadar végrehajtót küld Andy Vajnára

háború
2015 szeptember 23., 06:55
comments 111

A Blikk úgy tudja, hogy a 69 éves demokrata humorista végrehajtást kért a 71 éves filmügyi kormánybiztos ellen a Fővárosi Törvényszéken, mert Teddy állítása szerint Vajna még mindig nem fizette ki neki a 202 ezer forintos perköltséget, pedig a kormánybiztos még az év elején jogerősen veszített vele szemben.

Vajna azért perelt, hogy 2 millió forintos kártérítést kapjon, mivel nem tetszett neki, hogy Farkasházy azt mondta 2,5 éve a Heti Hetesben, hogy:

„Vajna úgy beszél, mintha minden dolga rendben lenne Amerikában, s nem véletlenül nem megy vissza.”

photo_camera Farkasházy éppen keményen odamond

Farkasházy szerint Vajna annak ellenére nem fizette ki vesztes félként a perköltséget, hogy már kapott fizetési felszólítást, így a Hócipő és Balatonszárszó arca már be is fizette a 26 ezer forintos eljárási illetéket, hogy meg tudják indítani a végrehajtást.

Vajna annyit mondott minderről: „Személy szerint semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam az ügyvédemtől. De utánanézek, és természetesen azonnal rendezem.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.