Nem hogy nem omlott össze a nyomtatott könyvek piaca, de vissza is verte az e-könyvek első támadását

tech
2015 szeptember 23., 16:15
comments 187

A New York Times közölt egy hosszú riportot arról, hogyan alakul mostanában az amerikai könyvpiac. És ebben van pár olyan észrevétel, melynek világszerte lehet némi jelentősége.

Egyrészt, hogy az öt évvel ezelőtti pánik egy kicsit csitult. Amikor megjelent a Kindle, majd sorban a többi ekönyv-olvasó, a könyvkiadók és a szerzők is megijedtek, hogy annyi a nyomtatott iparnak, mindenki át fog pártolni az új felületre. 2010-2011 között tényleg fekete volt az ég: nagy kiadók mentek csődbe, könyvesboltok zártak be világszerte, az ekönyvek eladása közben megállíthatatlanul szárnyalt felfelé. Ekkor mindenki azt hitte, hogy az vár a könyvpiacra, ami a zenepiaccal is történt.

Ugyanakkor a teljes összeomlás egyelőre elmaradt. Miközben az idei évre már több elemző azt várta, hogy a digitális könyvek eladása lehagyja majd a printet, végül az történt, hogy az ebook eladások élesen lassulni kezdtek. És most pedig vannak jelei annak, hogy akadnak olyan ebook-olvasók, akik elkezdtek visszatérni a nyomtatott könyvekhez, és vannak a hibridolvasók is, akik mindkét felületen olvasnak.

Az Egyesült Államokban a könyvpiac 20 százalékát teszik ki a digitális művek, ez nagyjából ugyanaz az arány, mint pár éve is volt.

Közben pedig az ebook-piac újításai sem jöttek be. Az előfizetéses oldalak, ahol fix összegért járt volna rengeteg könyv, nem igazán váltak be, több be is zárt már közülük. Az okostelefonok és a tabletek megjelenésével az ebook-olvasók eladása is visszaesett. És vannak kutatások, melyek szerint a fiatal olvasók még mindig inkább papíron szeretnek olvasni.

Ez a feltámadás pedig a New York Times cikke szerint meglökte a könyvesboltokat is. A független könyvesboltok országszerte a megerősödés jelét mutatják, még új helyek is nyílnak az utóbbi időszakban.

Számít az is, hogy az ebook-ok árban nem mentek igazán a nyomtatott könyvek alá, ha pedig valaki az Amazonon 13-13 dollárért tud választani egy digitális és egy nyomtatott példány között, akkor nagy valószínűséggel a nyomtatottat fogja.

A harcnak persze biztosan nincs még vége. Az Amazon nemsokára jön ki új, sokkal olcsóbb tabletével, ami várhatóan újabb embereket ránthat majd be a digitális könyvpiacra.

Sokkal több részlet és sok megszólaló a NY Times cikkében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.