Íme, a képviselő, aki beleivott a pápa poharába

külföld
2015 szeptember 25., 21:55
comments 69

Ferenc pápa az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, és míg ott volt, tartott beszédet a Kongresszusban is. A beszéd alatt egyszer rövid szünetet tartott, hogy belekortyoljon a számára előkészített vízbe. A beszéd végén a pápa lelépett az emelvényről és a képviselők és szenátorok között a kijárat felé indult. A Kongresszus tagjai felpattantak székeikről és igyekeztek a pápa közelébe férkőzni.

Nem így Bob Brady, Pennsylvania állam 1. választókerületének demokrata képviselője. Ő odasétált a pódiumhoz, ahonnan a pápa szónokolt, leemelte Ferenc vizespoharát, és elvitte az irodájába.

Bobbrady

A katolikus képviselő az irodájában aztán ivott a vízből, és adott belőle a munkatársainak is. Munkatársai szerint a víz maradékát az unokáira akarja csöpögtetni. (Az abcnews-on meg lehet nézni az ivásról és az itatásról készült képeket is, egész egyszerűen pompásak.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.