László Petra: Hiába mondanám a 444.hu-ra, hogy gyilkosoknak tartom őket, úgyis én maradok a közellenség

A korábban közölt részlet után délután kijött a Heti Válasz teljes interjúja László Petrával, amiben az N1 Tv kirúgott operatőre személyes tragédiájáról és a röszkei eseményekről beszélt. Update: az interjú véletlenül került ki, egészében csak holnap jelenik meg a nyomtatott újságban. (Mint ismeretes, László Petra azzal lett világhírű, hogy Röszkén a menekültek között megrúgott egy fiút és egy kislányt, és a felvételek tanúsága szerint egy, a gyerekével a kezében futó férfit is majdnem elgáncsolt.)

Arról, hogy mi játszódott le benne, amikor több menekült elkezdett futni felé:

„Halálfélelmem volt, azt éreztem, hogy legázolnak, eltaposnak. Ha nincs kamera nálam, nyilván kézzel védekeztem volna, így viszont maradt a lábam és azok a borzasztó rúgások. Szégyenletes pánikreakció, de mégiscsak: reakció, azaz válasz valamire. Nem kezdeményeztem erőszakot, csak a futás helyett – helytelenül – a védekezést választottam.”

Mint mondta, nagyon fáradt volt már, nem kellett volan ott lennie, és tudta, hogy rúgott, de hogy egy gyereket is eltalált, azt a főnöke közölte vele telefonon.

Arról is beszélt, hogy:

„A 444.hu és társai már az eset napján nevesítettek, köröztették a képemet – miközben nem akadt sajtótermék, amely le merte volna írni a 71 menekültet a halálba küldő embercsempészek nevét. Nekik szabad inkognitóban maradniuk, nekem hamar elfogytak a jogaim.”

Arról is beszélt, hogy halálos fenyegetéseket kapott, összetüzet zúdított rá a nemzetközi média és egy csomóan a közösségi hálókon, és azt mondta, nem igaz, hogy a férje kért helyette bocsánatot, csak amikor vidéken húzódott meg, őt kérte meg, hogy továbbítsa a levelét.

Hogy mit szól ahhoz, hogy a férfi, akit megpróbált elgáncsolni, azóta fociedzői állást kapott Spanyolországban, azt mondta: „Egyik oldalon ott a náci boszorkány, a másikon a meggyötört menedékkérő, akit berendezett lakás vár Spanyolországban, a gyermeke pedig Cristiano Ronaldóval passzolgat. A férjem azt olvasta a neten, hogy a derék fociedző Törökországból indult útnak, azaz nem közvetlen háborús menekült. Aki aztán az intézkedő rendőrnek ellenszegülve kitört a magyarországi gyűjtőpontról. A korábbi Facebook-borítóképe alapján egy terrorszervezet tagja lehetett, és egyes források szerint több tucat ember haláláért felelős.”

Az interjú végén arról beszélt, hogy mélyonton van: hosszú évekre munkanélkülivé vált, a férje abbahagyta a Színház-és Filmművészeti Egyetemet, mert nincs rá pénzük, és a férfi anyja, aki jó ideje rákos beteg, és szembesülve az unokái jövőjének szétesésével összezuhant, majd kórházba került. László Petra azt mondta:

„A morfiumtapaszok még kisegítik ugyan, de napokon belül meg fog halni, én meg nem tudok mellette lenni, mert félek emberek közé menni. És hiába mondanám például a 444.hu-ra vagy Györfi Andrásra, hogy gyilkosoknak tartom őket, úgyis én maradok a közellenség. Csak addig látok előre, hogy helyt kell állnom a büntetőeljárásban: garázdasággal vádolnak.”