A Külügynek beugrott, hogy legalább már fél éve lobbiznak a Teslánál

POLITIKA
2015 október 05., 18:35
comments 272

Még a magyar diplomácia mostani tempójához szokottak is meglepte, mikor a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium azzal a lehangoló közleménynel reagált arra, hogy Elon Musk további európai Tesla-gyárak megnyitását jelentette be, hogy

„Nem látszik jelenleg annak realitása, hogy a Tesla – az egyelőre kis szériás luxuskategóriás – járműgyártását áthelyezze Európába, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért eddig nem kereste meg a céget. Természetesen a Tesla működését a jövőben is figyelemmel kísérjük.”

Egy nappal később a külügy észbe kapott, hogy ők már legalább fél éve dolgoznak azon, hogy kapcsolatot építsenek ki a világ egyik leginnovatívabb autógyártójával, és már azt is kiderítették, mikor és mire lenne szüksége a Teslának - tudta meg az Index.

A Külügy legújabb közlése szerint Szemerkényi Réka magyar nagykövet már március végén ellátogatott Kaliforniában a Tesla központjába. Egy hónappal később Szijjártó Orsolya hágai nagykövet (nyugi, csak névrokon)  az európai összeszerelő üzem vezetőjével folytatott megbeszélése alkalmával már értesült arról, hogy a Tesla autók tervezett olcsóbb, tömegszériájának gyártása igényelni fog újabb összeszerelő üzemet vagy üzemeket, amelyeknek a közép-kelet-európai térséglogikus helyszín lenne.

A hírre Szijjártó Péter a beérkezett információk alapján utasítást adott Czakó Judit New York-i külgazdasági attasénak arra, hogy egy célzott céglátogatást szervezzen a céghez.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.