Jön az elektromos Volvo

Villanyautó
2015 október 15., 19:46

Van már elektromos BMW, vannak elektromos Volkswagenek, harmadik modelljét mutatta be az első, csak elektromos modelleket gyártó márka, a Tesla - most pedig a Volvo jelentette be, hogy továbblép és a konnektorról is tölthető modellek (XC90 T8 TwinEngine, V60 plug-in hibrid) után 2019-ben kizárólag elektromos energiával működő autót mutat be.

A kínai tőkével működő svéd márka villamosítási stratégiája szerint a moduláris gyártástechnológia lehetővé teszi, hogy bármilyen modelljükből készüljön részben vagy kizárólag elektromos üzemű változat, és szándékukban is áll a jövőben orrba-szájba tolni a villanyautókat, hibrideket. Az eddigi tapasztalatok szerint a konnektoros hibrid Volvók tulajdonosai nagyjából fele-fele arányban használják autójukat elektromos illetve belsőégésű motoros üzemmódban, ami messzemenőkig igazolja, hogy ezek a kocsik nem csak a katalógusban, hanem a valóságban is drasztikusan csökkentik a CO2-emissziót világszerte, pláne, ha az áram nem fosszilis tüzelésű erőművekből jön.

photo_camera A már vagy hamarosan kapható, konnektorról is tölthető hibrid Volvók seregszemléje

Csak két mondatot idéznék a Volvo sajtóközleményéből, Håkan Samuelsson CEO-elnök szavait: "Úgy hisszük, elérkezett az idő, amikor az elektromos autó már nem niche technológia többé, hanem a mainstream része. Bizonyosak vagyunk abban, hogy két éven belül a Volvo globális eladásainak 10 százalékát már "electrified" autók (elektromos autók és konnektoros hibridek) teszik ki."

Errefelé persze, Európa peremén, ahol a használtautó-import évek óta meghaladja az újautó-eladásokat és az autópark átlagéletkora 2008 óta stabil tempóban növekszik (10,4 évről 13,4 évre 2014-ig), még ugyancsak távolinak látszik a füstmentes autózás szemmel is látható térnyerése. De sebaj, amikor majd 2029-ben elkezdjük venni az elektromos használt Volvókat tízévesen, annál nagyobb lesz az öröm! Olyan lesz, mint egy álom:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.