Villanyautó

2018. január 3.
2017. november 8.
2017. november 7.
2017. november 2.
2017. október 24.

Kinyitott a világ legnagyobb Supercharger töltőállomása, naná, hogy Kínában

A sanghaji Lilacs Nemzetközi Kereskedelmi Központ mélygarázsában egy ideig nem lesz töltőpara, jut elég vezeték mindenkinek, mivel itt nyitott meg a Tesla eddigi legnagyobb töltőparkja, ahol 50 autó tud egyszerre energiát vételezni. 

A Tesla még hivatalosan még nem jelentette be az állomás megnyitóját, a kínai Superchargereket ábrázoló térképen már „online és napi 24 órában elérhetőként” szerepel. 

Sorakoznak a kínai töltők. (fotó: www.teslarati.com)

Miért ide került egy ekkora töltőrengeteg? A választ egy korábbi hír adja meg,  a Tesla megállapodott a sanghaji kormánnyal, hogy gyárat építenek a város szabadkereskedelmi övezetébe, ráadásul úgy, hogy a Tesla lesz a tulajdonos, erre pedig nemigen akadt még példa. 

Ezzel az Elon Musk birodalom töltőállomásainak száma meghaladja az 1032-t a világon, ami összesen 7300 darabnál is több Supercharger töltőállást jelent.

(villanyautosok.hu, index.hu) 

2017. augusztus 30.
2017. április 18.
2016. szeptember 21.
2016. szeptember 11.
2015. december 7.
2015. október 15.
2015. augusztus 7.
2015. július 17.
2015. április 17.
2015. április 8.
2015. március 9.
2014. október 5.
2014. szeptember 5.