Simicska földjeivel kezdi az árverést a kormány

Lassan kezdődnek a földárverések, és ugye a Mészáros Lőrinc és érdekeltségei által bérelt földekkel csak nem kezdhetik a sort.

Elkezdik hát a Simicska Lajos és és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó agrárcégek nagy földterületeivel.

Az agrárszektor.hu szerint a Mezort-csoporthoz tartozó mosonmagyaróvári Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. által bérelt területek is szerepelnek a máris meghirdetett állami földrésztelek listáján, A Simicska közeli cégek haszonbérletei 2051-ben járnak le, így azok, akik most nyernek az árveréseken, csak ekkor vehetik birtokba a földeket.

Az árverések 5 megyében, november 16-án kezdődnek.

A Nemzeti Földalapkezelő csütörtökön éjjel jelentette meg a honlapján az olyan földek listáját, amiket már az első körben is árverezésre szánnak, ezek között vannak a Mezort által bérelt területek is.

A K-Monitor szerint a Simicska-Nyerges agrárcégek összesen kb. 25 ezer hektár után kaptak uniós területalapú támogatásokat 2014-ben, és feltételezhető, hogy művelt földjeik nagy részét az állami területek teszik ki. A most árverezésre kerülő földeket 2001-ben szerezték meg Simicskáék 50 évre.