Milanovic szerint a magyarok káoszt akarnak okozni Horvátországban

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök nem akar kerítést építeni a határra. A legutóbbi uniós csúcson rákérdezett Németországnál, Ausztriánál és Svédországnál, hogy építsenek-e valami falfélét a határra, de azt a választ kapta, hogy nem kell. Ezért most is úgy gondolja, hogy a kerítésépítés volna a legeslegutolsó megoldás.

Újságíróknak nyilatkozva Zágrábban elmondta, hogy Szlovéniával értik meg leginkább egymást, mert természetes szövetségeseik, nem pedig a magyarok, akik ott a zárt világukban nem látnak túl a kerítésen.

A horvát miniszterelnök szerint a magyar kormánynak vannak Horvátországban szövetségesei, akik romboló tevékenységet folytatnak. Ezzel Kolinda Grabar-Kitarovic államfőre célozhatot, aki támogatná, hogy kerítéssel zárják le a határokat.

Milanovic szerint Magyarország káoszt akart okozni Horvátországban.

Felhozta azt is, hogy Magyarország még mindig nem szolgáltatta ki nekik Hernádi Zsoltot, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatóját, aki rajta van az Interpol körözési listáján. Elmondta, hogy „nem azért adtak ki ellene elfogatóparancsot, mert magyarul beszél, hanem azért, mert megalapozott a gyanú, hogy az Európai Unió egyik tagországában, nevezetesen Horvátországban bűncselekményt követett el."  Hozzátette, hogy Hernádi nagyon jóban van a Orbán Viktorral.

Megjegyezte, hogy Horvátországban az igazságszolgáltatás független, míg szerinte Magyarországon ez nem így van. 

(MTI)