Feltrükközhette magát a repülőre az anya, hogy amerikai légtérben szülessen meg a gyermeke

külföld
2015 október 22., 09:44
comments 103

Egy személyszállító repülő fedélzetén szülte meg gyermekét egy tajvani anya, az erről szóló felvétel nagy siker volt az interneten - de lehet, hogy a történet nem olyan egyszerű, mint elsőre látszott.



A sajtóban csak Jian néven emlegetett asszony Indonéziából, Baliról repült Los Angelesbe. A 19 órás út hatodik órájában aztán megkezdődött a szülés. A gépnek végül Alaszkában le kellett szállnia, a gyermek pedig fél órával a leszállás előtt, már amerikai területen született meg. Bár a szülést rendkívüléi körülmények között kellett levezetni, minden rendben zajlott.

A gyermek azóta is Alaszkában van, és mivel ott született, megkapta az amerikai állampolgárságot. Repülőre még nem tehetik, túl kicsit hozzá. 

Az anyát viszont hazaküldték Tajvanra, és akár pert is indíthatnak ellene, aminek a vége az lehet, hogy ki kell fizetnie a leszállás harminc ezer dolláros költségét. 

És több jel utal arra, direkt időzíthette így az utazást, hogy gyermeke már amerikai felségterületen szülessen meg.

Egyrészt kiderült, hogy 36 hetes terhesen szállt fel a gépre, pedig felszállás előtt azt nyilatkozta, a 32. hétben jár (ez a legkésőbbi időpont, amíg külön orvosi engedély nélkül fel lehet szállni). Másrészt a repülőn folyamatosan azt kérdezte, 

Amerikában vagyunk már?,

 és csak akkor feküdt a hátára, amikor az ország területére értek.

A CNN összeállítása szerint egyre gyakoribb, hogy anyák azért utaznak az Egyesült Államokba, hogy a gyermekük ott szülessen meg. (Daily Mail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.