A Fidesz szerint „az ellenzék nem értette meg a gazdatársadalom üzenetét”

mezőgazdaság
2015 október 26., 12:22
comments 193

A Fidesz szerint az ellenzéki pártok nem értették meg a gazdatársadalomnak azt az üzenetét, hogy termőföldhöz szeretnének jutni.

Győrffy Balázs, a kormánypárt országgyűlési képviselője – egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke – ezt azzal kapcsolatban mondta budapesti sajtótájékoztatóján, hogy az Országgyűlés az ellenzék kezdeményezésére hétfőn politikai vitanapot tart az állami termőföldek értékesítéséről.

A fideszes politikus szerint „a termőterület a magyar gazdák kezében van a legjobb helyen”.

„Mutyi kizárva”

– jelentette ki az értékesítésről, jelezve, hogy a 3 hektárnál nagyobb földeket nyilvános árveréseken adják el, a kikiáltási ár pedig a helyi árnál 10 százalékkal magasabb, és a spekulánsok kizárását 20 éves terhelési és elidegenítési tilalom garantálja.

Győrffy Balázs azt is elmondta, hogy Magyarországon 300 hektárnál több termőföldet senki sem szerezhet, és a most értékesítésre szánt állami területek körülbelül négyötöde 10 hektárnál kisebb.

Arra a felvetésre, hogy Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP), Felcsút polgármestere és családja jelentős területeket szerezhet majd meg, a kormánypárti képviselő úgy reagált: ahogyan minden más magyar állampolgár, úgy Mészáros Lőrinc is akkor tud vásárolni, ha földműves, és ebben az esetben is csak 300 hektárt. (MTI)



Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.