Varufakisz akár 16 millió forintot is elkér azért, hogy előadjon a görög válság tanulságairól

külföld
2015 október 27., 11:52
comments 49

A radikális marxista botrányhős közgazdász és expénzminiszter, akivel egy idő után gyakorlatilag az Eurózóna egyetlen pénzügyminisztere sem volt hajlandó szóba állni, menesztése óta visszatért a sztárakadémikusok világába, és sorra járja a konferenciákat, hogy előadjon a görög válság tanulságairól. 

A Telegraph cikke szerint ráadásul nem túl olcsón, 60 ezer dollárt, azaz 16,7 millió forintot kér el egy-egy ilyen alkalomért, ha Európán kívüli helyszínen kell előadnia. 

Ahogy a világ összes többi szektorában, így a közgazdászoknál is létezik a sztárokra specializálódott ügynökség, Varufakiszt a London Speaker Bureau futtatja. 

AFP PHOTO / Angelos Tzortzinis
photo_camera AFP PHOTO / Angelos Tzortzinis

Az ügynökség egy levele került most ki az internetre, ami szerint a kontinensen kívüli helyszínen Varufakisz hatvanezer dollárt kér el a fellépésért. Európán belül jóval olcsóbb az ár, szinte már diszkont, 5000 dollár egy előadás, azaz mintegy 1,3 millió forint, míg egyetemeken már 1500 dollárért, azaz 400 ezer forintért is összefoglalja mindazt, amit szerinte az EU válságáról és a görög helyzetről tudni érdemes. 

Igaz, az nem világos, hogy ez csak a fellépti díj-e, és ehhez jön még a business classos repülőjegy, a szállás, a helyszíni közlekedés biztosítása és az ellátás, mert a LSB az erre vonatkozó kérdésekre nem válaszolt a lapnak. Csak annyit mondtak, hogy minden alkalommal a meghívás jellege dönt az árképzésről. 

Az ügynökség válaszából az is kiderült, hogy hatalmas az érdeklődés Varufakisz iránt, sorra kapja a meghívásokat. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.