Felnőtt játékok

gyerek
2015 október 28., 12:58

Barbie-t divat lett szidni, de vannak érvek mellette is, és nem csak az elmúlt 45 év eladási számai igazolják őt.

Habár sok kritika éri, és rendre felmerül, hogy külseje teljesen irreális testképet közvetetít a még könnyen befolyásolható korosztálynak, népszerűsége a gyerekek körében egyelőre töretlen. Igaz, mára már akadnak kihívói, mint például Lammily, aki "az átlagos szép" jeligével a Barbie rózsaszín felnőttvilágával szemben a mindennapi főiskolás lányt testesíti meg, a valóságot árulja. Olyannyira hogy még stria és narancsbőr is kapható hozzá, sőt, most már menstruál is.

Túl a babás-mamáson

Barbie ezért volt nagy újdonság, mert ő volt az első nem csecsemő, vagy kisgyerek játékbaba. Ő volt az első, akivel nem csak mamás-babásat lehetett játszani, hanem azt is elképzelni, hogy milyen lesz majd felnőtt nőnek lenni.

A gyerekek általában szeretik a változatosságot, az újdonságokat, és az újabb és újabb babák közül zömmel azt választják (azért rágják a fülünket), amilyen még nincs nekik otthon.

Barbie-nak pedig nemcsak báli ruhája, háza, lova, kocsija, motorja és pasija van, hanem mindenféle tevékenységekhez és szakmákhoz való ruhákkal és kiegészítőkkel is árulják. Barbie rengeteg kislány példaképe, és nem feltétlenül a teste miatt. Lehet, hogy sok lány testképének nem használt, de az is tény, hogy sok kislány viszont így kezdi már el korán a felnőtt életen, pályaválasztáson való gondolkodást.

A felnőtteket mintázó babákkal a gyerekek egy elképzelt jövőt játszanak el.

Épp ezt az üzenetet gondolta ki a Mattell is, nézzétek csak.

link Forrás

Árnyoldal

Nem vitatjuk, hogy a testkép, amit a babákkal kívánatossá tesznek, egyszerűen nem valóságos, és - szülői magyarázatok nélkül - előfordulhat, hogy már kora gyermekkorban azt sugallja a lányoknak, hogy a hús-vér nők, akiket ismernek, nem szépek, ám szerintünk azt sem szabad elfelejteni, hogy erről nem kizárólag Barbie tehet, a médiában, a reklámokban, vagy akár az áruházak kirakataiban látható próbababák hatása sem elhagyagolható e téren.

A Mattell marketingesei a korábbi emlékezetesen nagy balfogás, az ostobára vett mérnök-informatikus ötlet után végre jó úton járnak, és ki tudja, hamarosan talán Barbie is kicsit valóságosabb lesz.

Kérdés persze, hogy azok a kislányok, akik egy-két éve tömegesen nyúzták a szüleiket a világítós sellő Barbie-ért, és a Disney-hercegnőkért, mennyire igénylik a normálbarbikat.

<br>

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.