Szerény, alázatos, becsületes, gyors, kőkemény és francia. Az underrated, azaz alábecsült kifejezés mintapéldája. Otthon igazi jófiú, daliás lengyel francia ember lévén esténként vacsora után nem veti meg a finom bort, de túlzásba nem viszi, mint kedvenc színésze, Gerard Depardieu, és cigarettát sem szív mellé, ami külön dicséretet érdemel, hisz négy éven keresztül kínálgatta őrült lengyel kollégája, de neki sikerült ellenállni. Nincs is rá szüksége, ő a futballpályán engedi ki a gőzt, ahol könyörtelenül csontozza ki az ellenfél támadóit, ám mindezt szabályosan és sportszerűen teszi. Szép csendben a Premier League egyik, ha nem a legjobb középhátvédjévé nőtte ki magát az Arsenal védelmének vezére, és máig nem értem, miért nem kapitánya már legalább két éve. Laurent Koscielnyről van szó, a folytatásban pedig az ő lassacskán beinduló karrierjét énekeljük meg.

2010 nyarán az ágyúsok keretét olyan kaliberek erősítették a posztján, mint Phelippe Senderos, Johan Djourou és Mikaël Silvestre. Ebből a legendás szedett-vedett névsorból lógott ki mérföldekkel Thomas Vermaelen, akinek Arséne Wenger ezen a nyáron próbálta megtalálni a partnerét. Ott volt még ugyan William Gallas és Sol Campbell is, de a nyáron mindketten távoztak a klubtól, Gallas ráadásul a Spurshöz, úgy, hogy a Chelseaből érkezett. William, William...

Amikor azonban Wenger az FC Lorient 24 éves védőjét zsákmányolta be, a szurkolók csak pislogtak egymásra tág pupillákkal, nyitott szájjal, mozdulatlanul, és azt a népszerű hárombetűs kérdő mondatot tették fel egymásnak – ami egyébként manapság minden második tini lány téli sapkájának elején áll, és én képtelen vagyok megérteni, mi benne a menő –, hogy WTF!? A kérdés viszont jogos, ugyanis a szóban forgó úriembernek mindössze egy Ligue 1 szezon volt a lábaiban, azelőtt két évvel pedig még a francia harmadosztályban vitézkedett, 22 évesen (összehasonlításképp hasonló életkorú honfitársai: Varane – Real Madrid, Mangala – Manchester City, Zouma – Chelsea). No, de ennyire azért ne szaladjunk, kezdjük az elejétől. Ígérem nem lesz hosszú, nem áll szándékomban senkit a francia másod-és harmadosztállyal két percnél tovább untatni.

Felnőtt pályafutását a Guingamp csapatában kezdte a francia másodosztályban, 2004-ben. Ekkor még a védelem jobb oldalán számítottak rá, ha egyáltalán lehetőséget kapott (a három itt töltött szezon alatt mindössze 2300 percet).

A 2007/08-as szezont már az FC Tours-ban kezdte meg, több játéklehetőségben reménykedve, ám egy osztállyal lejjebb. Itt játszott először kedvenc posztján, a védelem közepén. Sokat fejlődött a légi párharcokban, és nagyszerűen helyezkedett, ami nagyban hozzásegítette ahhoz is, hogy mindössze három sárga lapot lehessen a neve mellé írni az idény végén, csapata pedig feljutott a Ligue 2-ba, ahol aztán később Olivier Giroud-val is csapattársak voltak.

A következő szezonban kulcsszerepet vállalt abban, hogy az FC Tours az előkelő 6. helyen végzett a tabellán, mindössze öt ponttal lemaradva a feljutást jelentő 3. helyről. Koscielny 34 mérkőzésen lépett pályára, ezeken öt gólt szerzett, és bekerült az év csapatába is a francia másodosztályban.

Nem kellett azonban sokáig búslakodnia, hogy nem sikerült a feljutás a Tourssal, nyáron rögtön lecsapott rá az FC Lorient, ahol elindult a francia védő igazi karriere. Első éve a legmagasabb osztályban olyannyira jól sikerült, hogy 2010-ben már a világ legjobb bajnokságában találta magát, méghozzá Észak-London piros felében, az Arsenal csapatában.

Mint azt már korábban is megemlítettük, a szurkolók nem igazán bíztak az új erősítésben, de fogalmazhatunk úgy is, hogy halványlila gőzük sem volt, hogy ki ez a nyegle gall gyerek.
Üsse kő, gondolták, július 7-e van, az átigazolási időszak java még csak most jön, Wenger majd kiszór pár selejtet, Vermaelen mellé igazol egy kvalityi KH-t, Koscielny meg jó lesz majd a Ligakupában. A professzornak azonban esze ágában sem volt ilyesmi, kezdőként számolt a franciával. Sőt, az öreg akkora troll, hogy augusztus 26-án leigazolta még Sébastian Squillaci-t is.

Bár, papíron tapasztalt játékos volt – mondjuk, ha az kellett, akkor miért nem tartotta meg Gallast, vagy Campbellt –, de valljuk be, nagyon kevés ennyire rossz védő fordult meg az Arsenalban. Igaz, Djourou erősen konkurált ebben, ráadásul még olyan botrányos, gyomorforgató dolog is előfordult, hogy egyszerre mindketten a pályán voltak. Na meg Senderos, aki szerencsére a Fulhambe igazolt még a nyár elején. Érthető tehát, hogy Koscielny kapta meg a bizalmat Wengertől, és - ha nem is rögtön és nem is zökkenőmentesen, de - élt vele.

A srác az elején kissé ügyetlenül mozgott, a labda is néha zavarta őt, sőt az első tétmeccsén ki is állították a Liverpool ellen, viszont kemény volt, mint Giroud az ágyban, nem féltette magát, és ennyi épp elég is volt előételként azangol drukkereknek, lassan kezdték megkedvelni őt. Bosszantó, hogy Vermaelennel mindössze két meccsen szerepeltek együtt a védelem közepén, a belga lesérült, így Koscielnynek a szezon hátralevő részében Djourouval, vagy Squillacival kellett végigszenvednie a meccseket. Nem irigyeljük őt ezért. Ám a szurkolók, látva folyamatosan javuló játékát joggal bíztak abban, hogy ha egyszer majd hosszabb ideig tudnak egymás mellett játszani Vermaelennel, abból nagyon jó dolgok sülhetnek ki, és tekintettel a korukra, akár hosszútávú megoldást jelenthetnek az ágyúsok védelmi problémáira.

DE!!! Ez mégis csak az Arsenal, hát persze, hogy Thomas Vermaelen továbbra is folyamatosan sérülésekkel küszködött, és Wenger igazolt is egy újabb középhátvédet, Per Mertesacker személyében. Egyre gyakrabban szerepelt ezután Koscielny vele a védelem közepén, és tökéletesen kiegészítette a német gyorsaságbeli hiányosságait. A szurkolók lelkében pedig szép lassan kihalt a vágy és a remény, hogy egyszer majd huzamosabb ideig láthassák együtt a belga-francia duót. Négy teljes szezon alatt mindössze 21 alkalommal volt szerencséjük ehhez a bajnokságban (ennél persze többször voltak fent együtt a pályán, de olyankor Vermaelen többnyire bal bekket játszott).

Koscielnyt közben 2013-ban a szezon második legjobb játékosának választották a klubban, Santi Cazorla mögött. Egy évvel később pedig már az első trófeáját ünnepelhette ágyús mezben, amikor az Arsenal egy bravúros comeback után, hosszabbításban verte a Hull City-t az FA-kupa döntőjében. Ráadásul az egyenlítő gólt ő maga szerezte, amibe kis híján bele is sérült.

A kapcsolat Mertesackerrel is ebben a szezonban teljesedett ki igazán, és azóta tart, sőt az elmúlt évben kiegészült két spanyol full-backkel, a rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Nacho Monreallal, valamint a fantasztikus és szemtelenül fiatal Hector Bellerínnel. Nem véletlen, hogy a 2015-ös naptári évben az Arsenal kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban, és a kupában is sikerült a címvédés. Vermaelent mindeközben sikerült elpasszolni a Barcelonának sérülten, bőven áron felül, ami az Arsenal esetében nagy szó.

Koscielny a francia válogatottban 2011. november 11-én mutatkozott be egy barátságos meccsen az USA ellen, azóta 24 mérkőzésen lépett pályára, ami így elsőre kevésnek tűnik. De gondolta-e volna akár ő maga, vagy bárki körülötte, amikor a harmad – és másodosztályban szerepelt, hogy valaha egyáltalán a válogatottságig viheti? Nyáron pedig a harmadik, és meglehet, hogy utolsó nagy tornájára készül címeres mezben, ráadásul hazai környezetben, és minden bizonnyal már egy komolyabb szerepkörben. A franciák mindenképp favoritjai lesznek a 2016-os EB-nek, talán a döntőig menetelnek, ahol majd Anglia állítja meg őket.

Koscielny ma, túl a harmincon élete legjobb formájában futballozik – igaz, az sem volt piskóta, amikor Messit radírozta le a pályáról a BL-ben –, és ha a sérülésekkel szerencséje lesz, 4-5 évig még biztosan bérelt helye lesz az Arsenal kezdőjében. Ha valaki, akkor ő megérdemel már egy komolyabb trófeát is. Vagy többet. Kicsit a legendás Tony Adamsre kezd hasonlítani, az odaadásával sosem volt probléma, de mostanra már a játéka is kiteljesedett: tökéletesen fejel, a szerelései kifogástalanok, gyors, agilis, és ha kell, még a támadásszervezésben is be tud segíteni, hajszálpontosak a hosszú labdái, sőt a kapura is komoly veszélyt jelent pontrúgásoknál, szögleteknél. Mintha nem lenne gyengepontja ennek az embernek, de aztán újra és újra eszünkbe jut, hogy már túl van a harmadik ikszen. Talán ez az egyetlen dolog, ami nem mellette szól. Kár, hogy ilyen későn érett be.

De már nem bírom, és nem is akarok tovább kertelni, leírom kerekperec: a Premier League jelenlegi legalábecsültebb és egyben legjobb védője, Laurent Koscielny! Csak így tovább, Boss!