Kiugrott egy beteg a Merényi kórház zárt osztályának ablakán

Egészségügy
2015 október 31., 12:40
comments 137

Szombaton délután kiugrott egy beteg a Merényi Gusztáv Kórház második emeletéről. A szoba a pszichiátriai zárt osztályhoz tartozott, pont ebben a helyiségben ölt meg a héten egy beteg egy másikat.

Az ablakon kiugró beteget életveszélyes sérülésekkel ápolják a kórház sürgősségi osztályán.

Az áldozat egy 31 éves férfi, két napja vették fel a zárt osztályra.

„Úgy tűnik, van, aki inkább a halált választja ennél az embertelen zárt osztálynál”

- mondta a mostani esettel kapcsolatban az Indexnek a kórház egyik dolgozója.

photo_camera Életkép a Merényiből (Facebook)

A zárt osztály ablakain többször vizsgálták már a rácsokat, de minden vizsgálat arra jutott, hogy azok biztonságosak, és csak hatalmas erővel lehet szétfeszíteni őket.

Ehhez képest már többen kiugrottak ezekből az ablakokból. Az Index szerint volt olyan, hogy egy középkorú nő, aki simán lemászott az első elemeltről, és hazaért, mire észre vették, hogy nincs már az osztályon. Nemrég egy férfi esett ki a másodikról, majd átsétált a traumatológiára, ahol kiderült, hogy eltört a gerince, kezelésbe vették, innen szóltak a pszichiátriára, hogy nem hiányzik-e egy beteg.

A héten az Index mutatta be a Merényi kórházban uralkodó embertelen állapotokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.