“A magyar vadászat bizony hungarikum” (Semjén Zsolt)

Azt, hogy Magyarország nemsokára vadászati nagyhatalom lesz, sőt már az is, elsősorban onnan lehet tudni, hogy Fazekas Sándor agrárminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egymásra licitálva jelentik be minden második héten, hogy Magyarország nemsokára vadászati nagyhatalom lesz, sőt már az is. És bár az istenadta nép valahogy még mindig nem kapott rá a hétvégi hajtóvadászatok ízére, uralkodói körökben töretlen népszerűségnek örvend a vadállatok irtásának nemes hagyománya - mint ha mi sem történt volna 1971 óta.

Legfeljebb annyi, hogy nem Lázár György, a Minisztertanács elnöke vadászik szarvasra, hanem Lázár János miniszterelnök-miniszter fácánra, és nem Aczél Györggyel vadászik, hanem válogatott főnemesek (Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Gróf Károlyi László és Miklós liechtensteini herceg) társaságában.

A hatvani Grassalkovich-kastélyt nemrég milliárdokból újították fel, hogy vadászati múzeummá alakítsák (azóta is üresen tátong, mint valami stadion), és ha ez nem lenne elég, sikerült elintéznünk, hogy 1971 után fél évszázaddal, 2021-ben ismét vadászati világkiállítást rendezzünk.

Mindez egyértelműen jelzi azt, amit maga Semjén Zsolt fogalmazott meg felettébb frappánsan tavaly ilyenkor, nevezetesen hogy

“A magyar vadászat bizony hungarikum”.

A Kádár-kor hírhedt vadászairól mindenkinek és mindenki nagyapjának van egy jó sztorija, de a fajok rendszerezéséről meg tudományos kutatómunkáról ritkán esett szó a fél deci Hubertusok mellett. Arról ugyanakkor, hogy milyen szociokulturális és főleg belső hatalmi vonatkozásai voltak egy-egy vadászatnak, érdemes elolvasni Bozsonyi Károly és társai zseniális tanulmányát, amiből többek között kiderül: a párton belüli nem hivatalos pozícióváltozások nyomon követhetők abban, hogy melyik pártfunkcionárius hány aranyérmes vadat ejtett el egy-egy vadászat alkalmával. Például ezen az ábrán:

Az 1971-es budapesti kiállítás óta eltelt több mint negyven év, és ami a hobbivadászat népszerűségét, sőt alapvető társadalmi elfogadottságát illeti, annak mostanra nagyjából annyi. Hobbiból vadászni, szórakozásból vadállatot ölni ma már egyáltalán nem menő.

Mondom ezt úgy, hogy gyerekkorom óta Kittenberger Kálmán legnagyobb rajongója vagyok (ki ne rajongana egy emberért, aki Afrikában vadászva levágta az oroszlán által megharapott ujját, preparálta, és bizonyíték gyanánt elküldte a Nemzeti Múzeumnak?); bemondásra elhiszem a városi legendát, miszerint Karl May Xantus Jánosról, a híres természettudós-vadászról mintázta Old Shatterhand alakját, és a méltatlanul elfeledett Damaszkin Arzént a valaha élt legnagyobb nevű magyarnak tartom.

Csakhogy mostanra a daliás időknek vége, és a vadászat az elmúlt évtizedekben férfias időtöltésből, a bátrak sportjából sokak szemében aljas, szégyenteljes, céltalan, sőt kártékony gyilkolászássá változott.

Igen, a túlszaporodó nyulat és a kukoricát dézsmáló őzet kordában kell tartani, de a nagy vadászlázban az emberiségnek sikerült egyes állatfajokat veszélyes mértékben megtizedelnie vagy teljes mértékben kipusztítania, és ez már nemcsak a fanatikus állatvédőknek szúrja a szemét. Úgyhogy mostanra az a helyzet állt elő, hogy nem az számít igazán bátornak, aki elutazik Kenyába, és elejt egy oroszlánt, hanem az, aki elutazik Kenyába, elejt egy oroszlánt, leszelfizkedik a tetemével, aztán kiteszi a Facebookra, és szembenéz a következményekkel. Amelyek az esetek többségében igencsak súlyosak.

Vadász, vadász, te szopni jársz a Facebookra

Az a hihetetlen mértékű nyilvános megszégyenítés, aminek az utóbbi idők leghíresebb amatőr vadászai áldozatául estek, nyilván túlzás: senki nem válik kegyetlen, szadista mészárossá attól, hogy lelőtt egy vadat. De annyi mindenképpen nyilvánvaló, hogy a civilizált ember mostanra teljesen másképp viszonyul a vadállatok elejtéséhez, mint akár fél évszázaddal ezelőtt. És ez nem feltétlenül a vadászoknak kedvez.

Ne menjünk túl messzire, nézzük csak az elmúlt évet. Axelle Despiegelaere, egy 17 éves fotómodell tavaly kitett a Facebookra egy képet, amin egy döglött antiloppal pózol. A közfelháborodás hatására a L’Oreal szerződést bontott vele, ami, lássuk be, a lehető legrosszabb dolog, ami egy fotómodellel történhet. Ez volt az a kép:

A következő híres áldozat Rebecca Francis, egy kilencunokás nagymama volt, aki döglött zsiráffal fényképezkedett, és nem átallotta megosztani a képet a nyilvánossággal. A fotót később maga Ricky Gervais terjesztette el a Twitteren azzal a szöveggel, hogy “Vajon mi történt az életedben, ami arra késztetett, hogy megölj egy gyönyörű állatot, aztán mosolyogva lefeküdj mellé”?. Több se kellett a közharagnak, úgy felgerjedt, hogy a legszelídebb üzenet, amit Francis kapott, talán az volt, hogy

“Remélem, hogy magányosan, kínok között halsz meg”.

Szegény Walter Palmerre biztosan mindenki emlékszik: az 55 éves fogorvos 2015 júliusában lőtte le Zimbabwében a celeboroszlánt, Cecilt. Azóta tönkrement a fogorvosi praxisa, a Facebook-oldalát be zárnia, Newt Gingrich pedig egyenesen a letartóztatását kezdeményezte. A rendelőjét elárasztották a tiltakozások, és már az is csoda, hogy egyáltalán életben van.

A republikánus elnökjelölt-jelölt Donald Trump fiát, az ifjabb Donaldot folyton azzal csesztetik, hogy miért gyilkol állatokat Afrikában, David Cameron brit miniszterelnök rókavadászatos képe hatalmas botrány kavart Angliában, és néhány éve még szegény Mark Zuckerbergnek is magyarázkodnia kellett amiatt, hogy kiderült: saját kezével megült egy disznót meg egy kecskét. Pedig azok még csak nem is egzotikus vadak.

Szatyor Miklós, a pécsi állatkert igazgatója feltehetően életet mentett azzal, hogy kilőtte a ketrecéből megszökött farkast, de mivel előkerült róla néhány kép, amin preparált állatbundák között látható az irodájában, petíció indult a kirúgásáért. És bár a kirúgást megúszta, a Magyar Állatkertek Szövetsége az eset után nem sokkal felfüggesztette a pécsi állatkert tagságát.

Semjén egy százalékpontnyival sem lett népszerűbb attól, hogy kitömött állatokkal vagy döglött fácánokkal fényképezkedik, az pedig kifejezetten nagy felháborodást váltott ki, hogy nemrég bátran kiállt a védett gyöngyúkok vadászata mellett; és lássuk be, Lázár sem ásta be magát a szívekbe a nemesi vadászattal meg a 23 milliós csehországi fácánozással.

Mindjárt Big Four lesz a Big Five

“Ha elhagy engem a párom sem bánom / Úgyis egyszer meglövöm a big fájvom” - énekli az alábbi korszakos felvételen Dankó Szilvi, minden magyar vadászálom beteljesítője. Hallgassuk meg együtt!

Ez úgy kerek, ahogy van, legfeljebb annyit lehet hozzátenni, hogy a hobbivadászok örök trófeaálma, a Big Five képviselői közül az afrikai oroszlán és az elefánt a Természetvédelmi Világszövetség, az IUCN besorolása szerint sebezhető fajnak számít, ami azt jelenti, hogy beavatkozás nélkül veszélyeztetetté válik, a leopárd és a fehér orrszarvú a közeljövőben kihalhat, a fekete és az északi fehér orrszarvú pedig kritikusan veszélyeztetett, vagyis bármelyik pillanatban eltűnhet a Föld színéről. Mint ahogy a vadászatnak köszönhetően végleg kihalt legalább egy tucatnyi állatfaj a dodótól a tasmán tigrisig, és nincs sem az a hobbi, sem az a nemzetgazdasági érdek, ami komplett állatfajok kipusztítását indokolná.

A hivatásos vadászokra persze nyilván nem haragszik senki, mert a nyúl szapora, és a szökött farkast is ki kell lőnie valakinek, ha már a szép szóra nem hallgat. De szórakozásból vadállatot ölni nemcsak kiment a divatból, hanem visszatetszést is kelt, meg nem is nagyon indokolja semmi. Nem maradtak felfedezetlen és rendszerezetlen nagyvadak a Földön, semmi szükség arra, hogy lelövöldözzük és kitömjük őket. Az aranyérmes trófeák a hobbivadászokon kívül a világon senkit nem érdekelnek, a tigrisbőr a hálószobában, a medvebőr a kandalló előtt meg egyenesen gusztustalan. És még mielőtt: ugyanez igaz a szarvasagancsra meg a vaddisznóbőrre is.

Úgyhogy Magyarországnak ideje lenne végleg lemondania nagyhatalmi álmairól, az uralkodó osztálynak meg választani valami a vadászathoz hasonlóan drága és exkluzív, az állatvilágra viszont veszélytelen hobbit.

A golfot javaslom, abba még állat nem halt bele.

Oh, wait: