Rengeteg francia jelentkezik a hadseregbe a párizsi terrortámadások óta

külföld
2015 november 21., 16:16
comments 77

A november 13-i párizsi terrortámadások óta iszonyatosan megugrott az érdeklődés a francia hadsereg iránt:

azóta háromszor annyian érdeklődnek a katonaság iránt, és jelentkeznek katonának.

Eric de Lepresle ezredes, a francia hadsereg marketingért, kommunikációért és toborzásért felelős vezetője azt mondta a Le Monde-nak, hogy a toborzóirodák még soha nem tapasztaltak ekkora érdeklődést.

Más haderőnemeknél is ugyanez történik, Herve Chene ezredes, aki a francia légierőnél irányítja a toborzást, azt mondta a Reutersnek, hogy most naponta 20 ezer látogató keresi fel a légierő honlapját, míg a terrortámadások előtt ez a szám csak 2000 volt. A légierő toborzóirodáiba pedig háromszor annyian látogatnak el.

A francia haderő költségvetését 2014 végén még csökkenteni akarták, de a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni januári támadás után Francois Hollande elnök bejelentette, hogy visszavesznek a tervezett megszorításokból. A párizsi terrortámadások után pedig azt mondta az elnök, hogy a francia haderőnél tervezett létszámleépítéseket is elhalasztják 2019-ig. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.