2 hónap börtönre ítéltek egy francia humoristát a zsidóellenes műsora miatt

Dieudonné M'bala M'bala egy francia humorista, akit Franciaországban többnyire arról ismernek, hogy kisebbségek általánosításával viccel. Ugyan francia bíróságok már többször elítélték gyűlöletbeszéd és zsidók elleni rasszista megnyilvánulások miatt, azt tagadja, hogy antiszemita lenne.

Most viszont egy belga bíróság ítélte 2 hónap börtönre egy 2012-es fellépése miatt.

A bíróság szerint az egyszerűen Dieudonné művésznéven fellépő férfi 2012-ben egy Belgiumban tartott előadásában diszkriminatív, antiszemita és holokauszttagadó kijelentéseket tett. A börtönbüntetés mellett ki kell fizetnie egy 9000 eurós, azaz kb. 2,8 millió forintos bírságot is.

Dieudonné (wikipédia) 

A bíróság szerint Dieudonné a műsorában 1100 fős közönség előtt felszólította a keresztényeket és a muszlimokat, hogy egyesüljenek, és öljenek zsidókat. Ezzel a bíróság szerint népirtásra szólított fel, ami ugye szintén törvényellenes.

A bíróság elrendelte azt is, hogy Dieudonné-nak az ellene szóló ítélet teljes szövegét meg kell jelentetnie 2 vezető francia nyelvű belga lapban, saját költségén.

Márciusban francia bíróság ítélte a humoristát 2 hónapos felfüggesztett börtönre egy Facebook-poszt miatt, amit a Charlie Hebdo szerzkesztősége elleni januári terrormerénylet után tett közzé, és amiben támogatta a terrorizmust.

Szintén még 2015-ben kellett kifizetnie egy 22 500 eurós bírságot, miután azt mondta egy újságírónak, hogy miután beszélni hallotta, a náci gázkamrák jutottak eszébe.

Dieudonné pályafutását a kilencvenes években még egy zsidó szárnysegéddel kezdte, és francia-kameruni férfi eredetileg antirasszista csoportok körül volt aktív. 2002-ben kezdte nyilvánosan és egyre többször kritizálni a zsidókat, és a nevéhez fűződik a quenelle-nek nevezett, lefelé irányuló náci tisztelgés elterjesztése is. (Reuters)

Amúgy, hogy érthető legyen, ez a quenelle:

Forrás: Wikipédia

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.