A németek is küldenének vadászgépeket Szíriába

külföld
2015 november 26., 15:29
comments 129

A német kormány már tárgyalja annak lehetőségét, hogy 6 Tornado típusú felderítőgépeket bevetnék Szíriában az Iszlám Állam elleni harcokban. Ezt a CDU frakció szóvivője, Henning Otte is megerősítette.

photo_camera Német Tornado - Fotó: AFP/Patrick Seeger

Németország eddig távolt tartotta magát a szíriai polgárháborútól, most azonban úgy tűnik, hogy a párizsi terrortámadások után ez is megváltozott.

Henning Otte azt mondta, hogy nem csak az észak-iraki kiképzőmissziójukat fogják erősíteni, hanem Szíriában is bevetik a Tornado típusú gépeiket az Iszlám Állam ellen. Szóba került, hogy ezen túl Németország tanker gépeket is segíteni a koalíció gépeit. Felvetették azt is, hogy a Charles de Gaulle nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó védelmére akár egy hadihajót is. 

Rainer Arnold szociáldemokrata politikus szerint a felderítőgépek Szíriába küldése ENSZ-mandátum nélköl is lehetséges. 

(Spiegel/FAZ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.