A túzok élőhelyét is értékesítené az Orbán-kormány

Európa legnagyobb röpképes madara, a védett túzok (Otis tarda) is veszélybe kerülhet természetvédők szerint, ezért arra kérik Fazekas Sándor agrárminisztert, gondolja át, valóban értékesíteni akarnak a legújabb földályázaton olyan állami területeket is, amelyek a védett faj otthonául szolgálnak.

Králl Attila, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértője szerint míg egy ilyen földterület állami tulajdonban van, az állam sokkal hatékonyabban tudja védeni a túzok élőhelyét, míg ha a terület magánkézbe kerül, erre kisebb a ráhatása.

A Népszabadság azt írja, eladásra kerülnek a túzok fészkelőhelyeinek is helyet adó, a Kiskunságban, a Kisalföldön és a Hevesi-síkon található területek is, amik a Natura 2000 részei. Közüttük egy olyan terület is a Felső-Kiskunságban, ahol az állatok jó eséllyel szaporodnának is, állományuk nőhetne.

A túzokból már csak néhány ezer egyed maradt Európában, Magyarországon kívül Spanyolországban és Oroszországban élnek még. A magyar állomány még azért is nevezetes, mert sikeres védelmi program zajlik, még az állomány növekedése is elképzelhető lenne, ha nem háborgatnák a madarakat.

Az Orbán-kormány korábban a határra felhúzott kerítéssel a délvidéki földikutya populációját pusztította el, írja a Nol. (Népszabadság)

Címlapkép: Andrej Chudý - Túzok Dévabányán.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;