Mélyen vallásos volt, Szaúd-Arábiában házasodott a San Bernardinó-i ámokfutó

Tbg
bűnügy
2015 december 03., 11:04
comments 441

A 28 éves Syed Rizwan Farook és állítólagos felesége, a 28 éves Tashfeen Malik lövöldözött a San Bernardinó-i szociális intézményben (Inland Regional) szerdán. 

photo_camera Syed Rizwan Farook

A Los Angeles Times összeszedte, amit a párosról tudni lehet.

Az USA-ban szültett Syed Rizwan Farook öt éve dolgozott az intézményben, ahol fogyatékkal élőket ápoltak. 2009-ben szerzett diplomát a kaliforniai egyetemen.

Az intézményben éppen ünnepeltek, amin Farook is részt vett, ám egy állítólagos vita után eltűnt, és fegyverekkel, illetve Malikkal tértek vissza.

A gyereket szerdán a nagymamánál hagyták, mint mondták, orvosi vizsgálatra kell menniük.

Az intézmény két dolgozója szerint Malikkal online jött össze, mivel a nő Szaúd-Arábiába élt. Farook nemrégiben utazott el Szaúd-Arábiába, ahonnan már újdonsült feleségével tért vissza. Babájuk is született.

Az amerikai Muszlim Kapcsolatokért Felelős Tanács adatai szerint Farook két éve házasodott meg, de a feleség nevét nem tudták megmondani, valószínű azonban, hogy ez az első házassága volt.

Malikkal köthette második házasságát, legalábbis ez derül ki egy fogyatékkal élőknek szánt társkereső oldalon, ahol a férfi regisztrált. Ott is írta magáról, hogy muszlim "keleti és nyugati" szokásokkal.

A Times-nek nyilatkozó kollégák szerint a magas, nyúlánk, nagy szakálat viselő Farook mindig csendes volt, de a munkáját nagyon jól végezte. Tudták róla, hogy muszlim, de erről sem sok szó esett munka közben.

Egy májusban távozó kolléga, Griselda Reisinger  szerint sosem tűnt sem gyanúsnak, sem szélsőségesnek, ugyanakkor apja tudta róla, hogy mélyen vallásos.

Egy féltestvére, aki egy hete látta utoljára Farookot, szintén megdöbbent a gyilkos ámokfutáson.

„Egyszerűen fogalmam sincs, miért tette... Teljesen lesokkolt, hogy ez történt... Részvétem azok miatt, akik életüket vesztették”

Apja annyit mondott róla, mélyen vallásos volt "imdákozott, elment dolgozni, hazament, imádkozott".

A két fegyveres 14 embert ölt meg, 17-et megsebesített. A lövöldözés után órákkal lőtték le őket, amikor egy terepjáróval próbáltak elmenekülni. 

Fekete ruhát viseltek, a fegyvereket pedig legálisan 3-4 éve vásárolták. Két kézifegyvert Farook, két puskát pedig egy korábbi szobatársa.

Feltehetően robbantani is akartak, ám ez nem sikerült, a távkioldót az autóban találták meg, a robbanószerkezetet a lövöldözés helyszínén. (LATimes/WLKY)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.