Másodfokon is pert nyert a HVG a karácsonyi címlap miatt pampogó volt fideszes ellen

A Fővárosi Törvényszék áprilisban az első fokú ítéletében utasította el Ékes Ilona volt fideszes képviselő keresetét, hogy a HVG Nagy Harácsony feliratú, fideszes politikusokat és a NAV-elnök Vida Ildikót egy jászolban, egy halom arany előtt ülve ábrázoló karácsonyi címlapja megsértette őt (Ékes Ilonát) a keresztényi mivoltában.

A Ptk-ba 2014-ben került bele a „közösségi személyiségi jogok védelme”, ami alapján bárki perelhet, aki úgy érzi, hogy egy közösséghez való tartozása miatt érte nagy nyilvánosság előtt „súlyosan sértő” vagy „indokolatlanul bántó” kritika.

Ékes Ilona ügyvédje azzal érvelt, hogy a fideszes politikusokat illető kritika „átsugárzik a katolikus közösség tagjaira”.

Ékes fellebbezett, de most a bíróság másodfokon helyben hagyta az első fokú ítéletet.

Korábban egyébként a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is bocsánatkérésre szólította fel a HVG-t, mert szerintük az a „karácsonyi számának gyűlöletkeltő és gúnyos címlapjával az egész kereszténységet és minden jó szándékú embert megsértett”, „több mint ötmillió hívőbe rúgott bele”, de még „a család intézményét is lejáratta az újság”.