Belgium idén eddig 30 migránst küldött vissza Magyarországra

migráció
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Belgium idén eddig 30 migránst toloncolt vissza Magyarországra, és közülük 29-et a Dublini Egyezményben rögzített szabályok alapján utasított ki – idézte Dominique Ernould-t, az Idegenrendészeti Hivatal szóvivőjét a La Libre Belgique.

Dominique Ernould azt mondta a belga hírügynökségnek, hogy annak ellenére folytatják a visszatoloncolást Magyarországra, hogy több szervezet is méltánytalannak, sőt illegálisnak nevezi az eljárást. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak az egyedülálló férfiakat szállítják vissza – mondta.

Az országot önként elhagyó kiutasítottak számáról nincs adat, de azt tudni lehet, hogy a visszatoloncolt 30 emberből 14 afgán állampolgárságú volt.

2015. január 1. és november 30. között a menekültstátuszt kérők közül összesen 536 embernek kellett egy másik uniós országba távoznia Belgiumból. A legtöbben, összesen 127-en, Olaszországba kerültek vissza – írja az Idegenrendészeti Hivatal adataira hivatkozva a belga lap.

Caroline Intrand, a Koordináció és Kezdeményezés a Menekültekért és Külföldiekért (Ciré) nevű hálózat társigazgatója sajnálatosnak, súlyosnak és nyugtalanítónak nevezte, hogy Belgium folytatni fogja a menekültek visszaküldését Magyarországra.

„Az ottani menekültügyi rendszer messze nem teljesíti az európai normákat. A menedékkérőket az ország ellenségeinek tekintik, és erőszakos cselekményeknek esnek áldozatul”

– állítja a 24 szervezetet, köztük az Amnesty Internationalt, a Világ Orvosai (Médecins du Monde) csoportot és a Belga Vöröskeresztet tömörítő nonprofit hálózat vezetője. (MTI)