Pozsgay Imre elszámoltatta volna saját magát

politika
2015 december 07., 11:11
comments 121

A szegedma.hu készített gyönyörű, alákérdezős interjút Pozsgay Imre kommunista politikussal, aki évek óta a Fidesz nagy támogatója, és nemrég arról mesélt, hogyan bontotta le a kommunizmust szinte egyedül.

Pozsgay most hosszan támadta az MSZP-t (amit ő alapított, és ami őt jelölte a harmadik köztársaság első elnökének), ami szerinte „nem sokra viszi az MSZP a demagóg jelszavak köztudatba dobásával”, és:

„Azzal a két lépéssel kiütötte magát a baloldal a nemzeti oldalról és egyben a nemzeti elkötelezettségűek mellől, hogy egyrészt menekültháza lett a nomenklatúrának, másrészt szövetségre lépett az SZDSZ-szel.”

Pozsgay Imre és Schmitt Pál (Fotó: Botos Tamás)
photo_camera Pozsgay Imre és Schmitt Pál (Fotó: Botos Tamás)

A Biszku-perről is kérdezték, amiről azt mondta, elkésett ügy, mert 1989-ben kellett volna megcsinálni. Mint mondta, akkor „támogatta is azt, hogy vonják felelősségre azokat, akiknek vér tapad a kezükhöz, részt vettek a hatalom restaurációjában”, és szerinte ezeknek az embereknek az állampolgári jogait kellett volna elvenni.

Valószínűleg nem erre gondolt, de ezzel saját magát is elszámoltatta volna, hiszen 1956-ban lépett be az MSZMP-be, később pedig államminiszter, Politikai Bizottság- és Központi Bizottság-tag is volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.