James Kirk kapitánnyal a fedélzeten vízre bocsátották minden idők legnagyobb és legfuturisztikusabb amerikai rombolóját

2015 december 10., csütörtök 13:38
261

A USS Zumwalt DDG 1000 végre teljesen elkészült, és hétfőn munkába állt: vízre került, és nekivágott a tengernek. Massachusettsben, a Kennebeck-folyón kezdte meg a tesztútját.

A többfunkciós rombolót 8 éve kezdték el építeni, és most elkészült. A feladata az elrettentés (ezért is van ilyen futurisztikus külseje) és a speciális műveleti erők támogatása. Úgy tervezték, hogy mély és sekély vízben is el lehessen navigálni.

Fotó: US Navy / AFP

Ebben az osztályban ez az első hajó, és még kettő fogja követni. Képes rá, hogy távirányítású rakétákat lőjön ki több mint 160 km-re a célponttól, és lopakodik is, mert állítólag megtéveszti a radarokat.

A kapitányt pont úgy hívják, mint a Star Trek Enterprise kapitányát: James Kirk. Egyébként annyira automatizált az eddigi rombolókhoz képest, hogy „csak” 158 fős a legénysége. Állítólag annyi energiát termel, hogy ha később kifejlesztik a lézerfegyvereket, azokat is el tudja látni árammal.

Eredetileg 32 ilyen hajót terveztek, de az ára úgy felment, hogy később levitték 24-re, majd hétre, és most úgy néz ki, hogy végül csak 3 lesz – darabja kb. 4 milliárd dollárból. (The Verge)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt