Kamatostul kapja vissza a quaestoros állampapírjait a győri önkormányzat

Negyvenöt millió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit - tájékoztatta az önkormányzat közleményben pénteken az MTI-t.

Domanyik Eszter, a megyeszékhely városházi szóvivője szerint az állampapírokat a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi törvény alapján kapták vissza.

Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere szerint

„méltatlan Győrhöz az a politikai acsarkodás, amellyel az ellenzék próbált magának előnyt kovácsolni a Quaestor körül kialakult helyzetből,


Borkainak az fájt, hogy az ellenzék megkérdőjelezte, hogy Győr államilag garantált államkötvényt vásárolt-e, vagy valami más, rizikósabb papírt.

Annyira nagyon nem volt nehéz ezt megkérdőjelezni, miután Lázár János az egyik sajtótájékoztatóján pont a 444 kérdésére azt mondta, hogy Győr Quaestor-kötvényt is vásárolt. A kijelentést nagy felháborodás követte a győri önkormányzatnál, Borkai külön is kikérte magának a dolgot, és néhány órával később már Lázár is visszakozott, stábja akkor azt mondta a 444-nek, hogy a miniszter elnézte, és Győrnek igazából nem is volt Quaestor-kötvénye.

A győri önkormányzat szerint a Quaestorral január 16-án kötöttek szerződést, amivel 999 millió 987 ezer 373 forint értékben vásároltak államkötvényeket a brókercégen keresztül, és az állampapírokat a zár alá vétel megszüntetése után a Quaestor felszámolóbiztosa ki fogja adni az önkormányzatnak.

A szerződéskötés dátuma azért is furcsa, mert azelőtt 1 nappal, január 15-én mondta fel a svájci jegybank a svájci frank euróval szembeni árfolyampadlóját. Ezen pedig egy csomó forexező bukott rengeteget, és a veszteségek jelentős része a brókercégeknél maradt. A Quaestornak tehát nagyon jól jött volna, ha akkor valaki nagyobb összeggel dobja meg a csoportot.

A többit tudjuk: a jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. csődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt.  210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén letartóztattak három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét. (via MTI)