Egy zimbabwei ellenzéki szerint Mugabe felesége egy palotaforradalomban magához ragadta a hatalmat

Robert Mugabe zimbabwei elnök már 92 éves, így valahol érthető, hogy egyre inkább kiszorul a hatalomból. Egy zimbabwei ellenzéki vezető szerint viszont most lezárult ez a folyamat, ugyanis a közelmúltban

egy palotaforradalom során az elnök felesége, Grace Mugabe átvette a hatalmat.

A dél-afrikai lapoknak nyilatkozó Morgan Tsvangirai nevű ellenzéki vezető szerint Grace Mugabe az utóbbi hónapokban egyre nagyobb befolyásra tett szert. Megszerzett egy fontos pozíciót Mugabe kormányzó pártjában, és országszerte kemény beszédeket tartott, ostorozva azokat, akik nem eléggé lojálisak a férjéhez.

Robert Mugabe egyre rosszabbul van, nemrég rossz beszédet olvasott fel az egyik parlamenti megszólalásán, és nem is vette észre a hibáját, és csak testőrei akadályozták meg, hogy nehogy összeessen, mikor az indiai miniszterelnökkel találkozott. Ennek ellenére a jelenlegi tervek szerint a kormányzó párt még a 2018-as elnökválasztáson is Robert Mugabét indítaná.

Mugabe és a felesége 2013-ban (AFP PHOTO / JEKESAI NJIKIZANA)

Az egyre gyengülő elnök mögött két tábor körvonalazódik, amik valószínűleg megküzdenek egymással a hatalomért Mugabe halála után: az egyik Grace Mugabe, a másik egy Emmerson Mnangagwa nevű katonai vezető körül. Robert Mugabe korábban többször figyelmeztette követőit, hogy egy ilyen hatalmi harc szétszakíthatja a pártot. (Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.