A Belügyminisztérium adminisztrációs hiba miatt rosszul utalt ki 7 milliárd forint közpénzt az önkormányzatoknak

POLITIKA
2015 december 29., 18:12
comments 214

A Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályán valami nagyon furcsa dolog történhetett, karácsony előtt ugyanis elkezdték össze-vissza utalgatni az ország településinek a rendkívüli támogatások címén kiutalt összegeket.

Az Index szerint legalább 800 önkormányzat kapott téves utalást a belügytől.

A minisztérium most arra kéri ezeket a településeket, hogy utalják vissza a pénzt.

A költségvetési szabályok szerint az önkormányzatok különleges esetekben kérhetnek a kormánytól rendkívüli támogatást, ha valami nem várt feladatuk adódik, vagy ha csak így tudnak működőképesek maradni.

Idén 8 milliárd forintot különített el a kormány az önhibájukon kívül bajba kerülő önkormányzatoknak. A beérkezett kérések alapján a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztálya utalta az összegeket december közepén a kérvényező településeknek. A legkisebb támogatás pár százezres volt, a legnagyobb 200 milliós.

Az utalások során azonban valamilyen hiba történt, a pénzek ugyanis felcserélődtek az önkormányzati számlák között. Volt, hogy egészen kis létszámú települések kaptak több tízmilliós támogatást, de olyan is, hogy olyannak ment a pénz, aki nem is igényelt.

A minisztérium hétfőn körlevélben jelezte az összes érintett önkormányzatoknak, hogy

„téves kiutalás” történt, ezért kérik a pénzek soron kívüli visszaküldését.

Az Index kérdéseire Pintér Sándor minisztériuma el is ismerte a hibát, és azt mondták, hogy a 2015. december 23-án az adatbázis adminisztrációs hibája következtében több olyan önkormányzat részére is történt folyósítás, amely nem részesült támogatásban.

Az érintettek megkezdték a visszafizetést, az ezzel kapcsolatos költségeket később kompenzálja a belügy.

Akik az igényeltnél kisebb támogatást kaptak, azoknak nem kell visszaküldeniük a pénzt, és még idén megkapják a különbséget. Az Index cikke nem írja, hogy ha 8 milliárdos a keret, akkor miért csak 7 milliárdos az adminisztrációs hiba, de valószínűleg az lehet a dolog mögött, hogy a 8-ból 1 milliárd került megfelelő helyre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.