Imádkozniuk kellett a keresztény jazidi nőknek mielőtt az Iszlám Állam katonái megerőszakolták őket

külföld
2016 január 01., 13:05
comments 113

A huszonegy éves Nadia Murad egyike volt annak a mintegy ötezer jazidi nőnek, akiket az Iszlám Állam ejtett foglyul 2014-ben Észak-Irakban. A három hónapos kegyetlen fogságból sikeresen megszökő nő a múlt héten Kairóban járt, ahol el-Sisi elnökkel is találkozott, majd az egyetemen tartott előadást, ahol az átélt borzalmakról beszélt. 

photo_camera Nadia Murad a görög elnökkel, Prokopis Pavlopoulos-szal is találkozott még december végén Athénban. AFP / Eurokinissi / Yannis Pavagopoylos

Muradot elrabolása után három napig Moszulban tartották fogva. Ezután a nőket szétosztották a katonák közt, mint Sabia, azaz rabszolga. A fiatal lány többed magával került egy csoport harcoló katonához, akik rendszeresen csoportosan erőszakolták meg a keresztény vallású nőket úgy, hogy előtte arra kényszerítették őket, hogy imádkozzanak. Murad elbeszélése szerint több nő nem bírta a kegyetlen bánásmódot és öngyilkosságba menekült. Ő inkább megpróbált elszökni, de elkapták, és úgy büntették meg, hogy hat férfi erőszakolta meg. 

Jazidi menekültek Kurdisztánban (AHMAD AL-RUBAYE / AFP)
photo_camera Jazidi menekültek Kurdisztánban (AHMAD AL-RUBAYE / AFP)

Három hónap fogság után sikerült kiszabadulnia, azóta Németországban kapott menekültstátuszt, Stuttgartban él. Murad az ENSZ előtt is tanúskodott abban az eljárásban, aminek célja, hogy kimondja az Iszlám Államról, hogy elkövetett emberiesség elleni bűntetteket. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.