Orbán Lengyelországban járt, és nem árulják el, miről beszélgetett Kaczynskivel

politika
2016 január 06., 13:48
comments 162

Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével találkozott Orbán Viktor magyar kormányfő lengyelországi magánlátogatásán – közölte a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

A TVN24 riportere szerint a politikusok a lengyel-szlovák határ melletti Niedzica (Nedec) egyik panziójában találkoztak.

A megbeszélés témáiról sem a lengyel kormányszóvivő, sem a PiS parlamenti csoportjának vezetője nem nyilatkozott a sajtónak. A Wirtualna Polska lengyel hírportál a PiS egyik meg nem nevezett politikusát idézi, aki szerint a tömörülés két jobboldali párt vezetője találkozójának tekinti az eseményt.

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) nem hivatalos magyarországi forrásokat idézve közölte: a találkozó megelőzi David Cameron brit kormányfő csütörtöki budapesti látogatását, így a lengyel és a magyar politikai vezető a két ország közös álláspontjáról tárgyalhat az Egyesült Királyság uniós politikája ügyében.

A TVP Info-nak nyilatkozó kommentátorok szerint a találkozó másik témája az európai migrációs válság is lehet.

Az Orbán Viktor magánlátogatásáról szóló első lengyelországi kommentárok rámutatnak a PiS és a Fidesz politikájának rokon vonásaira, az új lengyel kormánynak a magyarországiakhoz hasonló intézkedéseire – írja az MTI. (Csak nem a két köztévé kicsinálásáról van szó?)

A tavaly októberi lengyel parlamenti választások után új kezdet bontakozik ki a lengyel-magyar kapcsolatokban. Míg 2015 elején a lengyel belpolitikai viszályok és Magyarország Oroszországgal kapcsolatos politikájának lengyelországi bírálata beárnyékolta Orbán Viktor varsói útját, az újabb fejlemények – főként a lengyel határőrök magyarországi missziója, valamint Marek Kuchcinskinak, a szejm új elnökének tavaly decemberben tett budapesti látogatása új távlatokat nyitott a kétoldalú kapcsolatokban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.