Lemondott az úszóválogatott szövetségi kapitánya

sport
2016 január 07., 14:51
comments 1159

Kiss László csütörtökön visszalépett az úszókapitányi tisztségéről. Kiss szerdán, Hosszú Katinka szerződéstépős sajtótájékoztatóján még próbált tárgyalni az úszónővel, de ő faképnél hagyta azzal, hogy ezt a sajtótájékoztatót nem azért szervezték, hogy itt tárgyaljanak, mindennek megvan a módja és ideje. 

Hosszú Katinka a szerdai sajtótájékoztatóján cáfolta a szövetség elnökének és a szövetségi kapitánynak azokat az állításait, miszerint a decemberi sajtótájékoztató után többször is keresték, de nem tudtak vele kapcsolatba lépni. Gyárfás Tamás a tájékoztató után hat nappal kereste meg a sportolót sms-ben, amit ráadásul egy bulvárlap újságírójának is elküldött. Kiss László szövetségi kapitány pedig egy órával azelőtt hívta fel, hogy nyilatkozata (mármint a kapitányé) megjelent az MTI-ben. Pedig december közepe óta Magyarországon készül, szinte bármikor elérhető volt.

Kiss László lemondásáról az MTI-nek azt mondta, hogy arra a szerdán történtek késztették, miután megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján. 

Én jóindulattal voltam irántuk, semmit sem követtem el sem Hosszúékkal szemben, sem a magyar úszás ellen, hogy ilyen elbánást érdemeljek, mint amilyenben a médiaeseményen részem volt" - mondta Kiss. Szerinte méltatlan volt az egész helyzet. 

Korábban négy olimpiáról is aranyéremmel térhettem haza úszóink jóvoltából, s azt kívánom, hogy Hosszú Katinkáék is éljék át ezt a boldogságot a riói olimpián, amelyen én már nem leszek ott, mert ezennel lemondok kapitányi tisztemről" - közölte Kiss László.

 (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.