Simicskáék szerint egy fővárosi munkás fekvőgipszbe juttatta a Mahir egyik vagyonőrét

2016 január 8., péntek 15:47
182

A rendőrség eljárást indított Simicska hirdetőcége, a Mahir Cityposter két vagyonőre ellen garázdaság miatt. Kiemelt ügyként kezelik a dolgot, és a gyanújuk szerint a két vagyonőr erőszakosan lépett fel az egyik IX. kerüeti hirdetőoszlop bontására kiküldött munkással szemben, és miután a munkás elhajtott az autójával, követték, és egy benzinkúton megrongálták a kocsiját.

Ehhez képest a vagyonőrök ügyvédje, Böröczky Kornélia a 444-nek azt mondta, hogy a rendőrség kifelejtett a tájékoztatásából egy fontos tényt: hogy az oszlop bontására küldött fővárosi munkás úgy hajtott el a IX. kerületi oszloptól, hogy

elsodorta a Mahir egyik vagyonőrét.

A férfi elesett, kórházba kellett vinni. Fekvőgipszet kapott a térdére, és most táppénzen van.

Kérdeztük Böröczky Kornéliát, hogy akkor esetleg emiatt követték-e a vagyonőrök a munkást a benzinkúthoz, de az ügyvéd azt mondta, hogy nem követték,

egyszerűen csak újra találkoztak a benzinkúton.

Böröczky Kornélia emellett többször kiemelte azt is, hogy a rendőrség szerint sem történt tettlegesség az ügyben, ugyan garázdaság a vád, de tettlegesség nem történt.

(címlapi kép: drMáriás)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt