Bomba robbant Isztambul központi terén

Robbanás rázta meg Isztambul központi terét, a Sultanahmet teret. Több török híroldal és az AHaber tévé szerint is öngyilkos merénylő robbantotta fel magát. A török rendőrség lezárta a teret, több mentő is a helyszínre érkezett.

A török kormány hírzárlatot hirdetett a robbanással kapcsolatban.

Recep Tayyip Erdogan elnök azóta már beszélt is a dologról, ő azt mondta, hogy terrorista robbantott, aki Szíriából érkezett.

(A terrortámadásról szóló sajtótájékoztatón az elnök, miután elmondta a merénylettel kapcsolatos tudnivalókat, belekötött Noam Chomsky nyelvészből lett megmondóemberbe, amiért az bírálta Erdogan antidemokratikus rendszerét. Erdogan azt üzente, hogy Chomsky is válasszon oldalt, a török kormánnyal van vagy a terroristákkal.)

A beszámolók szerint többen meghaltak a merényletben. A Twitteren több kép is van, amin a téren fekvő hullák látszanak, szemtanúk pedig arról beszéltek, hogy testrészek hevernek szerteszét a téren. Az áldozatok pontos számáról és kilétéről egyelőre nem tudni semmit.

A török Hürriyet szerint 10 halott van és legalább 15 sebesült.

A DW azt írja, hogy a sérültek között német, norvég és perui turisták is vannak.

A Sultanahmet tér az egyik legfontosabb turistraközpont a városban, mert rengeteg látnivaló van a közelében. Közvetlenül mellette van például az egyik legszebb isztambuli mecset, Ahmed szultán mecsetje, vagy másik nevén a Kék mecset, és nincs messze a Hagia Sophia és a Nagy Bazár sem. Ez az Ahmed szultán mecsetje:

A robbanás a CNN Türk szerint a Theodosius császár obeliszkje és a Németkút nevű forrás között történt. A Németkút egy szép pavilon, amit II. Vilmos német császár ajándékozott a szultánnak 1901-ben.

A Twitteren terjed egy kép, ami állítólag magát a robbanást ábrázolja, de ennek eredetisége egyelőre nem igazolt.

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a robbanás miatt válságtanácskozást hívott össze Ankarában.

A kormányfő a legfontosabb belbiztonsági tisztségviselőket, köztük Efkan Ala belügyminisztert és Hakan Fidant, a török titkosszolgálatok vezetőjét várja a tanácskozásra.

Török kormányzati körökben is a legtöbben öngyilkos merényletnek tartják a robbanást.

„Azt gyanítjuk, hogy terrortámadás történt”

- mondta az AFP francia hírügynökségnek egy kormányzati tisztségviselő.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.