A Mol kétmilliárd forintot önt TAO-n keresztül a magyar fociba

gazdaság
2016 január 13., 17:47
comments 261

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója és Csányi Sándor MLSZ-elnök szerdai közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a cég a társasági nyereségadón (TAO) keresztül 2 milliárd forinttal segíti a magyar labdarúgást, ebből az összegből folytatódhat majd a többi között az utánpótlás és az infrastruktúra fejlesztése. A MOL ezen kívül 285 millió forint szabadon felhasználható támogatást nyújt az MLSZ-nek.

MTI Fotó: Illyés Tibor
photo_camera MTI Fotó: Illyés Tibor

Vági Márton, az MLSZ főtitkára elmondta, hogy a szervezet idei költségvetése hárommilliárd forint, ebből egymilliárdot emészt fel a válogatott szereplése, csak az Európa-bajnokság több mint 300 millió forint.

Hernádi Zsolt elmondta:  

megtiszteltetés, hogy támogathatják a magyar labdarúgást, a válogatottat, és bízik benne, hogy hozzá tudnak járulni a méltó Európa-bajnoki szerepléshez.

"Ébred az erő, a válogatott sikeres kvalifikációja egy bizonysága ennek, hittel, akarattal és erőfeszítéssel mindent el lehet érni, ez a mi üzletfilozófiánk is" - mondta Hernádi Zsolt, aki a szponzorációval kapcsolatban megjegyezte, az összeg erre a naptári évre vonatkozik, a lehetséges folytatást pedig mindig felül fogják vizsgálni.

photo_camera MTI Fotó: Illyés Tibor

Hernádi arról beszélt, "támogatásunkkal azt is el szeretnénk érni, hogy mindenkiben felébredjen a szurkoló. Hogy ne tízmillió magyar, hanem tízmillió szurkoló hazája legyünk." (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.