1 éves gyerekeket harcoltatott egymással az amerikai bölcsődei gondozó

külföld
2016 január 14., 09:11
comments 121

Börtönbüntetésre ítélte a virginiai Woodbridge bírósága a 31 éves Sarah Jordan bölcsődei gondozót, amiért bántalmazta a rábízott egyéveseket, és rávette őket, hogy verekedjenek egymással. Az ügyész szerint a nő olyan hangulatot teremtett a csoportjában, mintha ott játszódna a Harcosok klubja babaverziója.

A bíróság bűnösnek találta a nőt abban is, hogy kigáncsolta a gyerekeket, rálépett a lábujjaikra, és arcon locsolta őket egy tömlővel.

A bántalmazott gyerekek szülei szerint a babák furcsán kezdtek viselkedni otthon is: direkt ráléptek más gyerekek lábára, és félni kezdtek a víztől is.

A gondozó azzal védekezett, hogy ugyan valóban locsolt vizet a gyerekekre, de nem azért, hogy bántsa őket. A többi vádpontban pedig tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy csak azért vádolták meg, mert összeveszett a munkatársaival.

Az ügy Sarah Jordan kollégáinak vallomásából pattant ki, és a tárgyaláson kiderült az is, hogy ezek a kollégák nem voltak Jordan ellenségei, tehát valószínűleg nem voltak hátsó szándékaik azzal, hogy a hatóságokhoz fordultak. Az egyikük még a barátjának is tartotta az elítélt gondozót.

Jordan mellett egy másik nőt, a 26 éves Kierra Spriggs-et is érintik az először 2013-ban felhozott vádak. Spriggs tárgyalása a jövő hónapban kezdődik. Az ő vádiratában is szerpel, jogy Sarah Jordannel együtt arra próbáltak kényszerinteni babákat, hogy harcoljanak egymással, a víztől félő gyerekeket a bölcsőde sekély medencéibe lökdösték, és együtt nevettek a gyerekeken, miután nagyon erős fűszerezésű Cheetost etettek velük. (Richmond Times Dispatch)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.