A sorkatonaság úgy kezdődik, hogy veled egykorú, egyenruhás emberek üvöltve elkobozzák mindenedet. Ami ebből ehető, azt a szemed láttára megzabálják, a maradék felét ellopják, az ellopásra érdemtelen tárgyakat betetetik egy zsákba, és hazaküldetik veled. Aztán anyaszült meztelenre vetkőztetnek, és üvöltve beállítanak több száz anyaszült meztelenre vetkőztetett ember közé egy végeláthatatlan sorba. Beterelnek egy sportcsarnoknyi zuhanyozóba, ahol egy fehér köpenyes ember egy marhaoltó pisztollyal beléd lő egy adag injekciót, egy másik fehér köpenyes pedig fél méteres távolságból fehér port szór az ágyékodra. Kapsz egy pár barna alsógatyát és barna zoknit, ami azért barna, hogy a szar meg a kosz ne látszódjon rajta. Íratnak veled egy levelet a szüleidnek, amiben azt kell írnod, hogy minden rendben van, pedig kurvára nincs rendben semmi, majd ellenőrzik, hogy tényleg azt írtad-e, hogy minden rendben van, és voilà, már kezdődhet is a sorkatonai kiképzésed.

A sorkatonaság úgy végződik, hogy veled egykorú, civil ruhás embereknek üvöltve elkobozod mindenét. Ami ebből ehető, azt a szemük láttára megzabálod, a maradék felét ellopod, az ellopásra érdemtelen tárgyakat beteteted egy zsákba, és hazaküldeted velük. Aztán anyaszült meztelenre vetkőzteted és üvöltve beállítod őket több száz anyaszült meztelenre vetkőztetett ember közé egy végeláthatatlan sorba. Betereled őket egy sportcsarnoknyi zuhanyozóba, ahol egy fehér köpenyes ember egy marhaoltó pisztollyal beléjük lő egy adag injekciót, egy másik fehér köpenyes pedig fél méteres távolságból fehér port szór az ágyékukra. Kapnak egy pár barna alsógatyát és barna zoknit, ami azért barna, hogy a szar meg a kosz ne látszódjon rajta. Íratsz velük egy levelet a szüleiknek, amiben azt kell írniuk, hogy minden rendben van, pedig kurvára nincs rendben semmi, majd ellenőrzöd, hogy tényleg azt írták-e, hogy minden rendben van. Ők maradnak még egy ideig, te pedig mehetsz haza. Sikeresen befejeződött sorkatonai kiképzésed.

Ami az eleje és a vége között eltelt egy-két évben történik, az nem más, mint az emberiség történelmének egyik legsikeresebb kísérlete az ember totális elembertelenítésére. Az eleje és a vége között vagy arccal a sárban fekszel, mert épp atomtámadást vezényeltek, vagy csikket szedsz egy futballpályányi téren, ahol korábban te magad dobáltad el a csikkeket, parancsra. Az idő maradék részében különböző alakzatokban masírozol, hol parancsra nótázva, hol úgy, hogy a talpad a lehető leghangosabban csattanjon a betonon. Az eleje és a vége között átéled a verbális és fizikai abúzus minden lehetséges formáját, az éjszaka gázálarcban négykézláb vécétisztítástól a véresre kanalazáson át a bajtársi lopásig, a sunnyogásig, a csalásig, az árulásig.

Ez minden, amit a sorkatonaságról tudni érdemes.

Persze a haza fegyveres védelme mindennél fontosabb, arról nem beszélve, hogy a sorkatonaság hatalmas buli is egyben - ha a hadseregben nem is szolgáltál, biztosan hallottál jobbnál jobb katonatörténeteket Sanyi bácsitól, Feri bácsitól, esetleg Laci bácsitól. Hogy is volt, amikor a furfangos Tustyánszky honvéd jól kitolt a Pitralon arcvíztől merevrészeg Süle alezredessel a legendás táborfalvi kitelepülésen? Vagy amikor Zagár tizedes karbantartás címén befeküdt a parancsnoki UAZ alá, de a századparancsnok, a szemfüles Radó hadnagy rajtakapta, és fogdára küldte, hogy aztán az egész század két hétig röhögött rajta, ahogy az árokpartot söprögeti a fűző nélküli surranóban?

Viccesnek hangzanak ugyan, de ezek a sztorik igazából a nyomor, a kétségbeesés, az emberi aljasság történetei: a Svejk, az Iskola a határon, A legyek ura és A 22-es csapdája all in one, öngyilkosságokkal, eltusolt halálos balesetekkel, elkeseredett és kegyetlenül megtorolt kitörési, ellenállási kísérletekkel.   

És biztos te is találkoztál már olyanokkal, akik voltak ugyan sorkatonák, még sincsenek vicces katonatörténeteik. Az ő csöndjük a traumatizált áldozatok csöndje - csak őket nem a leszakadt végtagok meg kiömlő belek látványa traumatizálta, hanem az emberi gonoszság, esztelenség és a rendszerszintű értelmetlenség mindennapi megnyilvánulásai. Ami, félreértés ne essék, nem a létező szocializmus sorkatonaságának velejárója, hanem úgy általában a kötelező sorkatonaság velejárója. Úgy tűnik, emberek ezreit, százezreit csak ilyen módszerekkel lehet arra kondicionálni, hogy ha egy szép napon majd a halálba kell masírozniuk a betonon csattogó talppal, egy percig ne gondoljanak arra, hogy mennyivel jobb lenne inkább mezei virágot csokorba kötni a réten.

Hogy is mondta annak idején korunk egyik legnagyobb gondolkodója, bizonyos Kövér László?

„A bunkók még bunkóbbak lesznek, a másik fölött uralkodni vágyók megtalálják a maguk terepét. … A kisszerűség, az aljasság, hogy azok érvényesülnek, akik gerinctelenek vagy teljesen gátlástalanok … Az az érzés alakult ki bennem, hogy Kalocsa – ott voltam – egy mini Auschwitz. Csak mennyiségi különbség van köztük, a logikai elv ugyanaz: az embereket megtörni, péppé gyúrni, aztán egyformán kis agyagfigurákat csinálni belőlük.”

Ugyanez a Kövér László, aki a hetvenes évek vége óta, amikor Kalocsán szolgált, az ország harmadik számú közjogi főméltóságává nőtte ki magát, most katasztrófának tartja a sorkötelezettség eltörlését, és azt mondja, egész Európában vissza kellene állítani az intézményt. Orbán Viktor miniszterelnök viszont nem sokkal később határozottan cáfolta, hogy Magyarországon visszaállítják a sorkötelezettséget.

Három eset lehetséges:

1. Kövér László mindent elfelejtett, amit annak idején Kalocsán átélt. Ebben az esetben Kövér László mondjon le.

2. Kövér László rájött, hogy „az embereket megtörni, péppé gyúrni, aztán egyformán kis agyagfigurákat csinálni belőlük” hasznos és fontos állami tevékenység. Ebben az esetben Kövér László mondjon le. Ha már lemondott, akkor mondjon le még egyszer.

3. Kövér László és Orbán Viktor megbeszélte, hogy Kövér bedob valami felháborító hülyeséget, hogy legyen min rágódni a hét végén, és amit Orbán nem sokkal később majd jól megcáfol. Ebben az esetben Kövér László és Orbán Viktor is mondjon le. Ne rabolják itt az időnket feleslegesen.

(A fenti, 1939-es fotó forrása: Orosz Heléna / Fortepan)