Ünnepi meccscunami után elrettentő hosszúságú monstre poszttal támadunk, természetesen szerkesztőségi összefogás eredményeként. Ha azt hitted, hogy a José-akták tldr volt, akkor most ketté fog állni a füled, persze lehet, hogy megéri: a fontosabb csapatok fontosabb meccseit egytől-egyig megtekintettük három bejgli és két töltött káposzta között, amelyiket pedig nem, arról mélyebben hallgatunk, mint Hegyi Iván az angol válogatott Eb-esélyeiről. Hajtás után ínszalag-sanyargató görgetés, értékes észrevételekkel fűszerezve.

Arsenal (L, W, W, 6 pont, 3-4)

Miután végigszenvedtem az ünnepeket, és ami még annál is rosszabb, a fenyő- illetve műanyagfa versenyt a Facebook-Instagram tandemen – még jó, hogy más agyzsibbasztón nem vagyok regisztrálva –, úgy gondoltam, ennél már nem sokkal jöhet rosszabb. Persze még mindig ott vannak a kereskedelmi csatornák Zs-kategóriás filmjei, lehetőség szerint naponta megismételve, plusz a kínzó, délelőttől estig tartó másnaposságok, ezekhez viszont legalább a harmadik nap után úgy-ahogy képes hozzászokni az ember. Amikor viszont tényleg azt hiszed, hogy semmi sem tud meglepni, akkor jön a Boxing Day, és másnaposan, agymosott zombiként jól pofára is esel. Pedig amúgy egész jól indul a nap a Leicester botlásával - na, nem mintha egyébként annyira örülnék a Liverpool sikerének.

Jön ez a csávó a kurakaói, vagy milyen válogatottból és benyesi élete gólját az első félidőben. Oké, volt már ilyen, van még 70 perc. Wanyama viszont tökéletesen veszi ki Özilt, Koscielny gyermeteg hibákat vét, sőt, még Cech sincs a helyzet magaslatán. Ebből már nem nehéz megállapítani, hogy ezt a meccset valószínűleg nem nyerik meg az Ágyúsok, viszont a zakó, amit kapnak, enyhén szólva is durva. Játékvezetői hibák ide vagy oda, a játék szar, nem érdemel pontot a csapat. Ami azonban a legmegdöbbentőbb, hogy a Szentek november 21. és január 2. közt nyolc meccsből haton kikaptak, emellett egy iksz és egy győzelem írható a nevük mellé. Ezen mérkőzéseken összesen hét gólt szereztek, abból négyet Wengerék ellen. (Southapmton – Arsenal 4-0)

Nem telik el két teljes nap, jön a következő meccs, Koscielny kikerül a kezdőből, ami végül jól sül el. A helyén játszó Gabriel nem csak megszerzi első gólját a szigeten, de emellett remek teljesítményt is nyújt, akárcsak Chambers egy sorral feljebb. Özil nagyjából a 25. gólpasszánál járhatna, aztán ráun társai töketlenkedésére és maga lő gólt az egyébként őt idéző Giroud asszisztból. Lesimázva. (Arsenal – Bournemouth 2-0)

Még cefetebbek a másnapok, január 2-án még mindig úgy érzem magam, mintha tegnap lett volna Szilveszter. Pont nem egy ilyen meccsre vágyok, kőkemény szenvedés a fejemben és a pályán egyaránt. Chamberlain továbbra is használhatatlan, Flamini két fejet rúg le, amellett egyébként nem játszik annyira rosszul. A legérdekesebb jelenség talán Wenger a melegítő szerkójában (lehányhatta az öltönyét?)... A Sissoko-Mitrovic duóval szemben fizikailag alulmaradnak az Arsenal védői, de szerencséjük van, Cech fantasztikus. Koscielny az idő teltével ismét második védekező középpályásként játszik már, és végül ő dönti el a meccset egy kapu előtti kavarodásból. Nehéz, de fontos szülés. (Arsenal – Newcastle 1-0)

A sok szennyfilm között sikerült elkapnom A tanú című remekművet, amit ugyan én már sokszor láttam, de ajánlom mindenkinek, aki eddig még nem! A főszereplő, Pelikán elvtárs egyik idézete miatt hoztam fel az egészet, amiről Aaron Ramsey helyzetkihasználása jutott eszembe: Virág elvtárs, se ajtó, se ablak?

Visszatérve, három meccsből hat pont, szerencsétlenkednek a többiek is, Wenger pedig - dobpergés, síri csend - igazolni fog! Reméljük végre egy jó kapust. Vagy Messit. (rocknrolla)

Leicester City (L, D, D, 2 pont, 0-1)

Imádom az évnek ezt az időszakát és mindent, ami hozzá kötődik: a fényeket, az illatokat, a nagyi világbajnok rétesét, sőt még a rohanós családlátogatásokat is. De az ünnepek alatt van valami, amit igen nehéz megvalósítanom, ez pedig nem más, mint leülni és meccset nézni. Ha több-kevesebb sikerrel is, de párat azért belecsempésztem az időmbe. Sajnos volt, hogy csak az ismétlésre futotta, ami körülbelül olyan, mint 26-án még mindig a szentestére tálalt sültet enni: megeszi az ember, de már közel sem esik olyan jól. De nemcsak nekem, Ranierinek is jutott pár rágósabb falat, ugyanis csapata nehéz mérkőzéseket tudhat maga mögött.

A Leicester az ünnepi dömping előtt, három nagyon szép mutatóval rendelkezett (listavezető, egy vereség a szezonban, minden mérkőzésen szereznek gólt), így ezek fényében pozitív előjelekkel várhatták a Liverpool elleni találkozót. Na, ebből kettőt az Anfield-en szépen buktak is, és csakis azért maradhattak a tabella élén, mert mázlijukra többen is botlottak. (Liverpool – Leicester City 1:0)

A Liverpool után jöhetett a következő nagy falat, a Manchester City csapata. A vörösök otthonában lejátszott mérkőzést követően, valamiért azt gondoltam a vereség majd visszaveti a rókákat, de kellemesen csalódtam, a meccs kifejezetten izgalmasra sikeredett, még annak ellenére is, hogy gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. Az Arsenal közben nyerni tud otthon, és ezzel át is vette a vezetést a tabellán. (Leicester City – Manchester City 0:0)

A Leicester a dömpinget a Bournemouth ellen zárta. Előzetesen azt gondoltam, a rókák simán nyerik majd ezt a mérkőzést, de tévedtem. Még jó, hogy nem tettem rá pénzt, mert szépen el is buktam volna. Történt itt vendég kiállítás és ezzel egyetemben befújt tizenegyes, de utóbbi kimaradt, előbbit pedig nem sikerült kihasználni. Az Arsenal ismét nyert, s ezzel két ponttal el is húzott a rókáktól. (Leicester City – Bournemouth 0:0)

A három mérkőzést követően:

Negatívum:
-kilencből csak két pontot szereznek
-elfelejtettek gólt lőni

Pozitívum:
-megszerezték a vágyott negyven pontot
-másodikok a tabellán

Ranierinek ideje új célokat kitűznie, mert a szezon fele még hátravan, s rengeteg pontot lehet még gyűjteni. (Svit-kona)

Manchester City (W, D, W, 7 pont, 6-2)

Ha csak a számokat nézzük, a City a karácsonyi hajtás egyik nagy nyertese. Nem engedték, hogy a nagy formában saraboló Spurs beelőzze őket, ráadásul növelték előnyüket a lépést tévesztő üldözőkkel (United, Palace, Liverpool) szemben is, a hasító Leicester City-n pedig nem kevesebb, mint öt pontot hoztak a tabellán. Az Arsenal is belátható távolságban van, vagyis hiába a sokszor reménytelenül szar játék, a City Pellegrini nyilvánvaló tanácstalansága ellenére is ott van a bajnoki címért toporzékolók társaságában.

A Sunderland legyakása (4-1) mondjuk nyilvánvalóan nem volt egy egetrengető feladat (pedig Fat Sam nem bízta a véletlenre, amolyan mészölyösen felpakolt vagy hat védőt a mágnestáblára), ellenben a Leicester ellen simán meg lehetett volna égni kicsivel kisebb odafigyeléssel. Hogy ez nem jött össze, az egyrészt Pellegrini óvatos taktikája miatt jött össze, másrészt pedig azért, mert a City-ben Agüero mocsokgyenge formája ellenére is megvan az a minőség, hogy pórázon tudjon tartani egy öt középpályással alkalmazkodni próbáló ellenfelet (0-0).

A Watford ellen már komolyabban rezgett a léc, egyszersmind pedig az is bebizonyosodott, hogy egy futballozni próbáló Yaya Touré még mindig nagy erőssége a csapatnak. Bár nem vagyunk benne biztosak, hogy az elefántot nem vágná ki postafordultával Guardiola, az azért látszik, hogy hébe-hóba (és főleg egy átlag feletti Fernandinhóval az oldalán) még akár meccseldöntő tényező is tud lenni a középpályás. A védelmen viszont lenne mit alakítani, Otamendi egyelőre nem vette fel a liga ritmusát - a színészkedései ráadásul közröhej tárgyává fogják tenni hamarosan -, Mangala pedig egy biztos társ mellett is rejtene magában kockázatokat, hát még így (2-1). (mc_deere)

Tottenham (W, W, D, 7 pont, 6-2)

Jobb híján én lettem a blog Tottenham-felelőse, amit abszolút nem bánok, eléggé tetszik ez a Pochettino-féle fiatal brigád. Nagyjából azt hozta az ünnepi három meccs, amit az előzetesben is fejtegettem: sima hazai és két húzósabb idegenbeli meccs. A harmadik hely ugyan nem jött össze, de nem hiszem, hogy a lehetséges kilencből behúzott hét pont miatt bárki is bánkódna a londoniaknál.

De nézzük akkor sorjában. A Norwich ellenire sok szót nem vesztegetnék, és bevallom, hogy nem is tudtam rávenni magam a megtekintésre. Országos egyest jósoltunk, az is lett. Egy top 4-be igyekvő társulatnak pont így kell elintézni egy alsóházi csapatot.

A Watfordi túra viszont már előzetesen is sokkal izgalmasabbnak ígérkezett, és legalább eredmény szinten szoros is lett. Azért mondom, hogy csupán eredmény szinten, mert játékban a Spurs simán kiherélte az Ighalo-Deeney dögvész duót.

Ehhez kellett Pochettino zseniális húzása, aki az előző meccshez képest nemcsak lecserélte a két szélső hátvédjét, de húzott egy váratlant, és Dier védelembe irányításával egy háromvédős rendszerre állt át.

Ez nemcsak létszámbeli fölényt teremtett a Watford méregfogát jelentő csatárpárossal szemben, de a Rose-Trippier páros középpályára tolásával abszolút megfogta a hazaiak szélsőit is. Pochettino valószínűleg úgy gondolkodott, hogy Ighalo és Deeney hatástalanításának legjobb módja, ha megpróbálja ellehetetleníteni a szélről belőtt labdákat. Magam részéről azt gondolom, hogy ez maximálisan sikerült is: a Jurado-Abdi párosnak (főleg utóbbinak) nagyjából momentumuk nem volt, hisz folyamatosan kénytelenek voltak figyelni az ellenfél támadó harmadában kolbászoló Rose-t és Trippiert.

A dominancia hamar gólt eredményezett: Cathcart hibája után Alli szerzett labdát, aki a kilépő Lamelát találta meg, az argentin pedig mesteri higgadtsággal fejezte be az akciót. Itt jegyezzük meg, hogy a fiú lassan ugyan, de azért kezdi megszolgálni a vételárát.

A félidő végén aztán a semmiből talált egy gólt a Watford: egy felpattanó labdának tudott remekül beállni Ighalo, innentől pedig mindegy volt, hogy hárman is voltak rajta, tank módjára fordult meg és hagyta faképnél az egyébként faszául játszót Diert.

A második félidő aztán sokáig csak meddő Tottenham mezőnyfölénnyel telt, egészen a 63. percig, amikor is Akét állította ki a spori – szerintem nem feltétlenül jogosan.

Pochettino rögtön agyig feltolta a védelmet és véghezvitte szokásos cseréit: érkezett Son és Chadli. A hazaiakat mindenképp dicséret illeti, hisz a kiállítás ellenére sem álltak be 10 emberrel védekezni, amit aztán a végén egy kapott góllal hálált meg a sors. Son zseniális sarkalását csak leste az egyébként egész szezonban megdöbbentően magabiztos Gomes.

Két meccs utáni hat ponttal következett a liverpooli vendégjáték a Goodisonban, amit előzetesen is a döntetlenkirályok összecsapásaként harangoztunk be, és nem kellett csalódnunk.

A watfordi meccshez képest visszajött a négy védős felállás és a Walker-Davis fullback páros, Dier pedig ment vissza a helyére, a középpálya közepére.

Ha a szerencse némileg a Spurs mellé szegődik, ez a meccs már az első félidőben eldőlt volna, ugyanis abszolút uralták az első 45 percet. Jobban is kezdtek, a 9. percben egy Kane kapufa révén már simán vezethettek volna. Az Everton alig tudott kijönni a saját térfeléről, ennek megfelelően természetesen ők szereztek vezetést: a Deulofeu helyén, volt csapata ellen játszó Lennon valószínűleg élete egyik legszebb gólját lőtte.

A meccs képe a gól után sem változott, a Tottenham sokkal jobban játszott, amit a 31. percben ismét egy kapufa jelzett: egy szöglet után Davis verte telibe a keresztlécet.

A félidő utolsó percében aztán jött a megérdemelt egyenlítés is: a remek vételnek bizonyuló Alderweireld mesteri labdáját Alli zseniális módon vette mellre, majd tette a kapuba. A fiatal angol utóbbi 7 meccsén 6 gólt lőtt vagy készített elő.

A második félidőben aztán mintha egy másik Everton jött volna ki a pályára, amiben valószínűleg vastagon benne volt Martinez is, aki végre a tökéletesen hasztalan Koné helyett pályára dobta Deulofeut. A mérkőzés NSO kompatibilitásáról is gondoskodott a hazaiak mestere: Lennon helyére a Ferencváros korábbi klasszisa, Besics érkezett, aki amúgy remekül szállt be.

Ha a két padot néztük, már a meccs előtt is nyilvánvaló volt, hogy a meccsbe jobban belenyúlni valószínűleg Martinez lesz képes és ez be is jött. A Spurs abszolút kifingott a második félidőre, veszélyes momentumuk nem is nagyon akadt.

A remikirályok végül kiegyeztek egy döntetlenben, amit szerintem két győzelem után a londoniak abszolút nem bántak. (psychocska)

Manchester United (L, D, W, 4 pont, 2-3)

Én már nem is emlékszem, mi történt karácsony körül. Na jó, pontosan emlékszem. A csapat lelketlen játékkal sima vereséget szenvedett a Stoke City szeles otthonában. Depay lusta homárt játszik, Arnautovic bombájánál de Gea tehetetlen, a mérkőzés többi részére már nem tudom, hogy a dühtől nem emlékszem, vagy azért, mert nem történt semmi. (Stoke City-Manchester United 2:0)

Megkésett karácsonyi ajándékként kívántuk van Gaal szabadon bocsátását és a sajtó (The Sun) szabadságát. Louis maradt, a Chelsea ellen pedig láttunk egy újabb klasszikust, szóval 0-0 lett a végeredmény. A csapat próbálkozott, érdemeltünk is volna gólt meg győzelmet is talán, de a futballt nem pontozásra játsszák. Egyebet nem tudok elmondani. (Manchester United-Chelsea 0:0)

A sorminta a Swansea City ellen vált teljessé, a csapat nagy küzdelmek árán, gyakorlatilag legjobb kezdőjével gyűrte le a kieséstől menekülő walesi együttest. Mivel a United 1,16-os mérkőzésenkénti gólátlaggal büszkélkedhet, ezért ez a két gól nagyon kellett már, ráadásul akcióból, teljes sci-fi. Young szélsőként valóban hozhat némi vérfrissítést a csapatba, de akkor ki lesz a balhátvéd vagy éppen a jobb? Martial gólja és gólpassza, na meg a Liverpool veresége azonban egy kevéske boldogságot csempészett a lelkembe. (Manchester United-Swansea City 2:1)

A gárda csak úgy kerülhet be a legjobb négybe, ha januárban nem tétlenkedve 1-2 komolyan vehető, védekező típusú játékost szerez, akár kölcsönbe is. Minden más innentől kezdve csak reménykedés vagy a fantázia szüleménye lesz. Az erő legyen velünk! (stanleykubrick)

Chelsea (D, D, W, 5 pont, 5-2)

Ha azt mondják az ünnepek előtt, hogy 5 ponttal hozzuk le a karácsonyi rohanást csupa, a felsőházba tartozó együttes ellen a teljes kilátástalanság után, simán belemegyek. Viszont bőven lehetett volna belőle 7, vagy akár 9 pont is, amennyiben Oscar nem csúszik el a Watford elleni büntetőnél, vagy Guus nem ennyire beszari az Old Traffordon. Továbbra is tartom, hogy ha valamikor, akkor most simán foghatóak lettek volna a Vörös Ördögök.

Bár nyilván az is tény, hogy igazi csatár hiányában nem lehetett mást tenni, mint Hazard-t előreküldeni hamiskilencesbe, ami - valljuk be - nem lett volna rossz ötlet, ha rövid passzokkal operáltunk volna, viszont a felívelésekkel nem nagyon tud mit kezdeni szegény a szekrényméretű Smalling mellett. Mindenesetre az iksz belefért, főleg, hogy a United a két kapufával simán hozhatta volna a meccset - ezekre csak Matics ziccere lehetett válasz.

A január 3-i, Selhurst Park-béli látogatástól már előre féltem. Hagyományosan nem megy ugyanis nekünk itt, általában elgyepálnak, még akkor is, ha jól játszunk. Szerencsére ez tegnap nem így történt: Mikel - miután kutyáztam a meccs előtt a kommentszekcióban - természetesen remekül játszott, Fabregasnak újra van kedve kulcspasszokat kiosztani és most a kapu előtt is minden Diego elé pattant. Willianre nem nagyon vannak már szavak ebben a szezonban, ha feljövünk a 38. meccs végére, nálam simán befér az év csapatába. 0-3, nagyon simán, kérdés nélkül, ahogy kell.

Nem kiabálnék el semmit, mert sokszor volt már ilyen a szezonban, amikor hallottuk a sajtóból: “na, most elindul a Chelsea is felfelé” - mégsem történt soha semmi. Mindenesetre az biztos, hogy Hiddink összekapta a brigádot, és ha ugyanilyen koncentráltan játszik a csapat az elkövetkező három bajnokin (WBA - h, Everton - h, Arsenal - i), akkor megkezdheti a hosszú felzárkózást. (Lac)

Liverpool (W, W, L, 6 pont, 2-2)

Hat ponttal, két rúgott és két kapott góllal abszolválta a Liverpool az ünnepi hajtást. A karácsonyi össznépi beharangozóban öt pontot jövendöltem csapatomnak, így elégedettnek kellene lennem, a Klopp-legénység túlteljesítette elvárásaimat. Azonban gyorsan tegyük hozzá: közel sem vagyok az…

A non-stop rokonlátogatással fűszerezett töltött káposzta és bejgli okozta mámorból elsőként a Leicester anfieldi vendégeskedése jelentett kiutat. A listavezető már a meccs előtt belevágta az ideget a Vörösök szurkolóiba, mikor kiderült, a Skrtelt sérülés miatt nélkülöző védelemnek a Mahrez-Vardy-Okazaki trióval kell majd szembenézni. A hazaiaknál végre Origi kezdett (pár hete soha nem gondoltam volna, hogy ezt így leírom), ami Benteke pocsék formáját elnézve időszerű és indokolt váltás volt a csatárposzton. Bójacenter híján jól is kevergetett elől a Liverpool, ám ahogy az a nagy könyvben meg van írva, a kis belga már az első félidőben feliratkozott a maródiak listájára, a másik belga, a benga váltotta. Benteke végül Firmino pazar beadása után győztes gólt szerzett, majd a hosszabbításban bebizonyította, miért is kerül gyakran a szurkolók vitáinak kereszttüzébe, kihagyta a kihagyhatatlant, 1v1-be Morgan (!) ellen. Bravúros, és talán meglepő, de a forduló előtt legtöbb gólt szerző Leicestert végül a bajnokságban először a Lovren-Sakho fémjelezte hátsó alakzat tudta nullán tartani, a horvát tanárian játszott, sokatmondó, hogy Ranierinek a tompán és tanácstalanul futballozó Vardyt, Mahrezt és Okazakit is le kellett kapnia a pályáról a második félidőben. (Liverpool - Leicester 1:0)

A következő megmérettetésig egészen sok ideje volt Coutinhoéknak, miután a Liverpoolnak a 19. forduló utolsó játéknapján volt jelenése Sunderlandben, 2015 utolsó PL-meccsén. Érthetetlen, de elhagyva a Mersey partját a liverpooliak telepakolják a gatyót, mindenre elszánt férfiakból félős, ijedt kisfiúk lesznek, akik unalmas alibifocival igyekeznek túl lenni a 90 percen. Firmino első félidei kapufája után őszintén bevallom, átcsábultam a Chizzy-Wright darts-drámára, ott legalább anélkül is lerághattam a körmöt mind a tíz ujjamról izgalmamban, hogy igazából egyiknek se szurkoltam. A papagájék tűpontosan fejezték be a száznyolcvanazást, a második játékrész kezdőrúgásánál már újra a Stadium of Lightban voltam, így nem maradtam le Benteke 21. másodperces góljáról, ami - mint később kiderült - újabb három pontot ért. A Liverpool egy hónap után nyert újra egymás után két meccset, nem volt szexi futball, de legalább győzelem. (Sunderland - Liverpool 0:1)

Az óévet Morenóék búcsúztatták, az újat meg ők kezdték, ezúttal Londonban, a West Ham vendégeként. Az otthontól távol berezelős produkcióját sikerült újra előrántani, viszont olyan kiadásban, ami minden valamirevaló Pool érzelmű embernél rendesen kiverte a biztosítékot. Az otthoni 0:3 után lett volna miért visszavágni Bilic csapatának, ehelyett az első perctől az érződött, hogy feltartott kézzel, hit nélkül, előre elkönyvelt vereséggel vonult ki a csapat a pályára. Inverz Klopp mentalitás, és nem úgy tűnt, mintha a némettel lenne gond. Kár azon rágódni, hogy a fent említett spanyol balbunkót felrúgták-e az első gól előtt, vagy hogy mi lett volna, ha Ibe lövése bemegy az elején, esetleg Can kapufája a félidő végén. A szégyenteljes játék kizárólag vereséget érdemelt, a zsiráfetető hazai csatárok meg direktbe Clyne oldalán várták a fejeseket, háromból kétszer be is bólintották a kis angol mellől. Kár lenne a nyakába varrni, mit kezdjen egy Carrollal? Ugyanazt a taktikai baklövést követte el újra és újra a meccsen a Liverpool, megspékelve a hitehagyott, elképzelés nélküli “támadójátékkal”. Kár is lenne több szót is elpazarolni erre a meccsre, talán még annyit, hogy a londoniak az 1963/64-es szezon után először tudták oda-vissza megfricskázni a Poolt. 5:0-s gólkülönbséggel… (West Ham - Liverpool 2:0)

A siralmas teljesítmény miatt felvetődik a kérdés: Mi a gond a Liverpoolal? Teljes körű választ talán lehetetlen adni, de nem is ez a célom. 1-2 dologgal viszont jó tisztában lenni.

1. A tömérdek sérült (Sturridge, Ings, Origi, Milner, Rossiter, Skrtel, Flanagan, Gomez) miatt nincs lehetőség megfelelő rotálásra. Kvázi Benteke a keret egyetlen egészséges csatára...
2. Rodgers zsákszámnyi pénzt dobott ki olyan játékosokért, mint Firmino vagy Benteke, akik egyelőre masszívan a hatalmas csalódás halmazban csücsülnek, Klopp alkalmazkodna hozzájuk, hiába.
3. Nincs igazi vezére a csapatnak. Coutinho fáradt, és jól kirajzolódik, 2-3 zseniális meccse után jön 5-6 pocsék. Amíg voltak mellette húzó emberek, nem tűnt fel. Amikor tőle várják a csodát, oda (egyelőre?) kevéske.
4. A WHU elleni vereség, és a Klopp nyilatkozat, miszerint nem csalódottnak, hanem mérgesnek kell lennünk, talán sokat sejtető. Ha eltűnik a mosoly az arcáról, retteghetnek a játékosok. Egyre erőteljesebben bűzlik a nyári nagytakarítás a Mersey partján… (newsee)

Newcastle United (L, L, L, 0 pont, 0-3)

Mennyire optimista voltam azzal az 1-3 ponttal, amit jósoltam. Ehhez képest rosszabb már nem is lehetett volna ez a három meccs. Vagy mégis? Erről majd egy kicsit később. A lényeg úgyis a pontok, meg a tabella.

Az Everton ellen karácsony másnapján egy igazi “cold és rainy” ki-ki meccset játszottak Steve McClaren fiai. A bíró megkegyelmezett Janmaat-nak, amikor nem kapta meg a második sárgalapját, Rob Elliott pedig megfogott minden Lukaku ziccert. A másik oldalon Howardnak is voltak bravúrjai, és eleve elmondható, hogy mindkét csapat komolyan ment a három pontért. Aztán a 94. percben Elliott elkövette az első hibáját, amikor (a saját csapattársai szorításában) Tom Cleverley fejére ütötte ki a labdát, ahonnan az visszahullott a kapuba. Nem érdemelt vereséget a Newcastle. (Newcastle - Everton 0:1)

Két nap múlva a West Bromwich Albion otthonában majdnem ugyanaz a csapat állt ki. McClaren egyrészt eleve a sok sérült miatt kevés bevethető játékossal kénytelen sakkozni, másrészt pedig az Everton ellen nem is akart belenyúlni a játékba, hiszen tényleg partiban voltak a srácok. Szóval ugyanaz volt a keret, egyetlen eltéréssel. Rob Elliott lebetegedett, és csak a padra fért oda. A helyén az a Karl Darlow kezdett, aki 25 éves kora ellenére rutintalan kapusnak számít a Premier League-ben, mert eddig jobbára a Championshipben védett. Szegény srác, be is lepkézett egy halvány Darren Fletcher fejest, amivel megint egygólos vereséget szenvedett a csapat. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy Moussa Sissoko kapufája mellett Aleksandar Mitrovic is gólt szerezhetett volna, ha Johnny Evans nem rántja le két kézzel. A tizenegyes természetesen elmaradt. Végül is, utoljára a 2014-es boxing day-en, a Manchester United ellen, 0:3-nál kapott a Newcastle büntetőt. Nem érdekes. Nem érdemelt vereséget a Newcastle. (West Bromwich - Newcastle 1:0)

A 2016-os évet az Emirates-ben kezdte a csapat. Ez volt az a meccs, amire előzetesen egy fityinget sem tettem volna fel. Mármint arra, hogy pontot szerez a Newcastle az Arsenal ellen. Ehhez képest itt is helyt álltak sőt, Peter Cech-nek komoly védenivalója is volt Wijnaldum ziccerénél. Viszont megint nem sikerült nyerni, és jött a menetrendszerűen bekapott gól is. Elliott visszatért, védett is becsülettel, viszont Laurent Koscielny közeli lövésénél tehetetlen volt. Milyen meglepő, itt sem érdemelt vereséget a Newcastle. (Arsenal - Newcastle 1:0)

Vagy mégis? A karácsonyi hajtásban egyetlen csapatként három vereséget szenvedni kritikán aluli teljesítmény. Viszont egyetlen csapatként három vereséget szenvedni úgy, hogy mindhárom meccset reálisan döntetlenre lehetett volna hozni, na az már nagyon bosszantó. Ennyi helyzetből, hogy egyetlen gólt sem tud szerezni ez a játékoskeret, az meg egyenesen nevetséges. Itt vetődik fel az elején pedzegetett kérdés. Mi lett volna a jobb? Három sima zakó, vagy három ilyen meccs? Nyilván semlegesként azt mondja mindenki, hogy ez, ami volt, de elhihetitek hogy nem egy leányálom folyamatosan azt nézni, hogy egy hajszálon bukik el a csapatod.

Az egész karácsonyi meccs dömpinget beárnyékolta Pavel Srnicek tragédiája. A Newcastle színeiben 152 bajnoki mérkőzésen pályára lépő korábbi hálóőr december 20-án kapott szívrohamot kocogás közben. Kórházba kerülése után mesterségesen kómában tartották, és bár az állapota stabil volt, a több mint 20 percig tartó szívleállás olyan agykárosodást okozott, hogy december 29-én lekapcsolták a lélegeztető gépről. A boxing day szünetében a család kérésére St. James’ Park nézői (az Everton szurkolók is) együtt énekelték a “Pavel is a Geordie” rigmust. A rögzített hangfelvételt elméletileg lejátszották a kapus betegágyánál, de sajnos nem segített. Semmi sem segített. Az Arsenal ellen már emlék-pólóban, fekete karszalaggal vonultak ki Coloccini-ék.

A Newcastle nagy gondban van. Rengeteg a sérült (Papiss Cissé a legújjabb, a szenegáli 3 hónapra dőlt ki), és akik hadra foghatóak azok sem képesek eldönteni a meccseket. Az átigazolási piacon nagyon aktívan kellene tölteni ezt az egy hónapot, mert minden csapatrész erősítésre szorul. Az elmúlt három meccs után minden ellenfél managere megdicsérte a Szarkákat, és biztosra mondták mind, hogy nem lesz itt kiesés. Nekem valahogyan eltűnt az optimizmusom. (Mark29)

Rest of the League (mc_deere)

Az élmezőny közvetlen szomszédságában nyomulók közül a West Ham lehet a legelégedettebb a karácsonyi hajtással: nem elég, hogy veretlenek maradtak (két döntetlen mellé úgy ruházták meg a Liverpoolt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva), de lassacskán a több mint egy hónapja maródi Payet is visszatér a csapathoz. A Crystal Palace némiképp lépést tévesztett, se a feltámadás jeleit mutató, de azért így sem túl acélos Bournemouth-t, se a hígfos Swansea-t nem sikerült megcsapniuk, hogy aztán jókora maflásba szaladjanak bele a Chelsea elleni, hazai rangadón. Ráadásul megjöttek a sérülések is, Cabaye már kiesett, és csatlakozott mellé Yala Bolasie is, nélkülük pedig egy potens csatár hiányában nagyon is sebezhetőnek néz ki Pardew csapata.

A Watford hiányosságai szintén szépen elkezdtek megmutatkozni a karácsonyi hajtásban, bár tegyük hozzá gyorsan, a sorsolásuk sem volt egyszerű. A Chelsea elleni döntetlen ezzel együtt simán belefér, mint ahogyan a City és a Spurs ellen is ki lehet kapni, pláne, hogy a Darazsak egy kis szerencsével mindhárom kutyakemény rangadón foghattak volna pontot.

A Stoke sokáig az ünnepi hajtás nagy nyertesének tűnt, megcsapták a Unitedet és egy őrült meccsen az öntökönszúrásból rendszeresen jelesre vizsgázó Evertont is, de aztán aláfeküdtek a robogó Pulis-vonatnak, így csak hat pontot kasszíroztak a puding mellé. A WBA egyébként szintén zenész, utolsó két meccsüket behúzták a kétségbeejtő Newcastle és a Stoke ellen, előtte viszont bekapták a legyet a szenvedő Swansea ellen.

A kiesőjelöltek közül a Norwich-nak jött be a legjobban az élet: a Spurstől ugyan simán leszívtak (0-3), de aztán a Villát és a Sotont is megcsapták, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy előtte az Old Traffordól is elhoztak három pontot, már bőven látjuk, miért lehetnek kiemlkedően elégedettek az év végével. A Sunderlandnél és a Villánál ugyanez nem mondható el, a két csapat összesen négy pontot kaszált az ünnepek alatt (ebből az északiak hármat épp a birminghami csapat ellen szereztek), és egyre kilátástalanabb a helyzetük. Főleg, mivel a Swansea menekül, három meccsen négy pontot szereztek, bár továbbra is ijesztően közelinek tűnik a vonal alattuk.