Egy év börtönt kapott egy nő, mert bemutatott Erdogannak

Majdnem 1 év börtönbüntetésre ítélték szerdán a török hatóságok Recep Tayyip Erdogan török elnök megsértéséért azt a nőt, aki középső ujját mutatta az államfőnek egy 2014 márciusában tartott tiltakozáson – közölte a helyi média.

Filiz Akinci közgazdász előbb kifütyülte a politikust, majd bemutatott az akkoriban a miniszterelnöki posztot betöltő Erdogannak a török ellenzék fellegvárának számító Izmirben egy gyűlésen, amin Erdogan az akkori választási kampányban jelent meg.

A „sértés” elkövetőjét egy izmiri bíróság 6 hónapnyi szabadságvesztésre ítélte, amit azonnal a duplájára emeltek, mivel egy köztisztviselő ellen követte el a „bűncselekményt”. Végül 10 nappal – azaz 11 hónap és 20 napra – csökkentették a nő büntetését „jó magaviselet” miatt – közölte a Dogan török hírügynökség.

A Törökországot 2003 óta irányító Erdogan autoriter, iszlamista-konzervatív rendszert működtet, és rendszeresen bepereli a politikai ellenfeleit, a sajtót, de akár az egyszerű állampolgárokat is az őt érintő „sértések” miatt, és az ilyen eljárások különösen a 2014. augusztusi elnökké választása óta szaporodtak meg. Az esetek többségében felfüggesztett szabadságvesztéseket szabnak ki a bíróságok.

Közben 33 embert csuktak le a felsőoktatásban, 15-öt pedig ki is rúgtak, mert kiálltak a kurdok védelmében. Nobel-díjasok fejezték ki az aggodalmukat. (MTI, Sciencemag)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.