Hiába nőtt nyolcszázzal a férőhelyek száma, továbbra is túlzsúfoltak a magyar börtönök

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának tavaly év végi adatai szerint hiába avattak 2015-ben négy új börtönt, és nőtt a férőhelyek száma nyolcszázzal, továbbra is túlzsúfoltak a börtönök. Szalai Tímea szóvivő szerint a tavalyi év elején még 142 százalékos volt a telítettség, ez csökkent az új intézményekkel 127 százalékra. Jelenleg összesen

17 796 fogvatartottat őriznek. 

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A magyar börtönök és fegyházak kapacitásának növelése azért is fontos, írja a Magyar Idők, hogy a jövőben Magyarország elkerülhesse a kártérítési pereket. Tavaly decemberben és januárban a strasbourgi bíróság száz fogvatartottnak összesen félmilliárd forintnyi kártérítést ítélt meg, mert az indoklás szerint túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva. A fogvatartottak sérelmezték, hogy  a mellékhelyiség nem volt megfelelően elválasztva a cellától, és nem volt rendes szellőzés vagy meleg víz, mások azt kifogásolták, hogy hetente csak egyszer zuhanyozhattak és csótányok, poloskák voltak a cellákban.

Egy fogvatartott telefonál a debreceni börtönben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Magyarországon tavaly öt fogvatartott lett öngyilkos, 2014-ben ez a szám hat, míg 2013-ban hét volt. 2015-ben három fogoly szökött meg, ketten külső munkahelyről próbálkoztak, egy fő pedig a zárt bv-intézetből, mindhármukat elfogták. (MagyarIdők)