Holokauszttagadásért ítéltek el egy férfit, aki Kertész Imrétől idézett

jog
2016 január 22., 06:03
comments 342

"Szövegkörnyezetéből kiragadott idézeteket olvasott fel a regényből, ezzel pedig elkövette a holokauszttagadás bűntettét."

Többek között ez szerepelt a kiskunlacházai Orosházi Ferenc elleni vádiratban, akit csütörtökön holokauszttagadásért ítéltek el.

Orosházi még 2012-ben mondott beszédet egy horthysta rendezvényen, ahol a Sorstalanságból idézett, majd az idézetekből arra a következtetésre jutott nyilvánosan, hogy nem volt holokauszt.

Amiért Kertész Imre Nobel-díjat kapott, őt börtönre akarják ítélni

- mondta a tárgyalás előtt az ügyről író Népszabadság tudósítójának. Egy orvosszakértői vélemény szerint a férfit ideológiai fanatizmusa enyhén korlátozza abban, hogy felismerje cselekményének következményeit.

Aztán el is ítélték, igaz, három évre próbra bocsájtották, vagyis ha ennyi idő alatt nem követ el bűncselekményt, nem lesz baja. Török Katalin bírónő azzal érvelt, súlyosabb ítélet mártírt csinálna belőle.

Mi pedig idézzük korábbi cikkünket:

"Kevés kártékonyabb törvénye létezik Magyarországnak a Btk. 333. paragrafusánál. Ez az a törvény, aminek alapján akár három évre is börtönbe lehet zárni bárkit, aki nagy nyilvánosság előtt kétségbe vonja vagy kisebbíteni próbálja a nácik és a kommunisták bűneit. "

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.