A Google több mint 53 milliárd forintnyi adót fizet meg visszamenőlegesen Nagy-Britanniának

internetek
2016 január 24., 21:14
comments 48

Összesen 130 millió fontot, azaz 53,6 milliárd forintot fog kifizetni az amerikai cég a brit adóhivatalnak. Ez fedezi az elmúlt évtized elmaradt adóbefizetéseit és a kamatokat is. A megegyezés azután született, hogy a brit adóhatóság éveken át nyomozott a Google adóügyei miatt. 

A megegyezésnek része az is, hogy a Google mostantól a brit hirdetőktől származó bevétel után adózni fog az országban. A Google idáig sok más hasonló techcéghez hasonlóan adóparadicsomokba bejegyzett irodák segítségével kerülte el, hogy megfizessék a brit adókat. Ennek köszönhetően 2013-ban például 20,6 millió fontot fizettek be a brit költségvetésbe 3,8 milliárd fontos bevételük mellett. 

A brit kormány szerint ez az első fontos győzelem kampányukban, melynek célja, hogy tisztességes adózásra vegyék rá a Nagy-Britanniában profitot termelő cégeket. Az ellenzék persze nem elégedett ennyire, szerintük a Google jóval kevesebbet kellett végül befizessen, mint amekkora hasznot zsebre tettek az elmúlt évtizedben a szabályok kijátszásával. 

A brit adóhatóság amúgy nem találta annak nyomát a vizsgálat során, hogy a Google csalt volna, azaz bűncselekmény gyanúja nem merült fel végül és így a cégnek bírságot sem kell fizetnie.  (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.