Öt éve a forradalmukon ámult a világ, azóta még durvább elnyomásban élnek

  • Január 25-én öt éve, hogy elkezdődött az egyiptomi forradalom.
  • A térség egyik legerősebbnek tűnő diktátora bukott meg, és megszületett a facebookozó, modern arab fiatal képe.
  • Az évfordulón mégsem ünnepel senki.
  • Sőt, kevesebb a szabadság, mint Mubarak idején.

„A börtönben minden nap ugyanolyan. A holnapi olyan lesz, mint a tegnapi volt, és nincs semmi hatásom erre. Egy dolgot viszont biztosan tudok: az érzés, hogy a változás lehetséges, igazi volt. Lehet, hogy naivitás volt azt gondolni, hogy az álmaink valóra válhatnak, de nem voltunk bolondok, amiért azt hittük, lehetséges egy másik világ. Tényleg lehetséges volt. Legalábbis így emlékszem.”

Alaa Abd El Fattah egyiptomi aktivista írta ezt a napokban börtöncellájából. Sorsának alakulása jól tükrözi Egyiptom történtét az elmúlt öt évben. 

Kép: Mohamed El-Shahed / AFP

A szoftverfejlesztéssel foglalkozó férfi Dél-Afrikában dolgozott, amikor 2011 januárjában kitört a forradalom. A híreket olvasva úgy döntött, hazarepül, és aktívan részt vett az eseményekben. Bár azok között volt, akik az eufória idején is figyelmeztettek a veszélyekre, a változás lehetősége olyan dolgokra sarkallta, amiket utólag ő maga is így ír le: „Megtettem azokat a hülyeségeket, amiket minden túlságosan optimista forradalmár megtesz.”

Tüntetett, öt év

Hazaköltözött Egyiptomba, vállalkozást alapított, még gyereke is születt. 2013-ban aztán letartóztatták egy tüntetés szervezése miatt. Azért tüntetett, hogy civileket ne ítéljen el a katonai bíróság. Több mint egy évig anélkül volt börtönben, hogy megvádolták volna. 2015 elején aztán öt évet kapott. Ahogy mostani levelében írja, az ítélet előtt folyamatosan írt. Azután viszont elfogytak a szavai.

Pedig ha volt valami, amiről az egyiptomiak azt hitték, hogy 2011 januárban kiharcolták maguknak, az a gyülekezési szabadság volt. Öt évvel ezelőtt évtizedek óta nem látott tüntetések kezdődtek Kairóban. Az előzmény egy fiú, Khaled Said esete volt: agyonverték a rendőrök, miután lefilmezte őket, ahogy kábítószerrel üzletelnek. A tiltakozás a rendőri brutalitás és a kilátástalanság ellen indult, és hevítette a tüntetőket, hogy közvetlenül előtte Tunéziában megbukott Ben Ali elnök. 

Kép: Khaled Desouki / AFP

A külvilág nagy része szimpátiával és lelkesedéssel figyelte az eseményeket. Nyugaton mintha csak ekkor ismerték volna fel, hogy az arab világban vannak a saját sorsukat kezükbe venni akaró, modern gondolkodású fiatalok, akik ráadásul még facebookoznak is (Abd El Fattah története ezért is jellegzetes). Arra azért sokan figyelmezettek már akkor is, hogy azok a nagyvárosi fiatalok, akik általában megszólalnak a nyugati tudósításokban, nem biztos, hogy pontosan tükrözik az egyiptomi viszonyokat – vagyis, hogy egy demokratikus választásból valószínűleg az akkor már évtizedek óta illegalitásban működő iszlamista Muszlim Testvériség kerülne ki győztesen. De a pillanat eufóriája erősebb volt – főleg, hogy a másik oldalon ott állt a kegyetlenséget és az elmaradottságot szimbolizáló Mubarak a lovas-tevés rohamaival.

A Tahrír tér a szabadság szimbóluma lett, 18 nappal (és 846 halottal) később pedig megtörtént az, ami egy hónappal korábba elképzelhetetlen lett volna: Hoszni Mubarak lemondott, és a Katonai Tanács vette át a hatalmat, hivatalosan azért, hogy biztosítsa a békés átmenetet. A modern kori Egyiptom történetének egyik legfontosabb napja volt ez.

Nemhogy Mubarakot, az ötvenes éveket idézi

Öt évvel később senki sem ünnepel Kairóban. És nem is tüntet, 2013 óta ugyanis a tüntetések lényegében be vannak tiltva. Az évfordulót megelőző hetekben a rendőrség házról házra járt, és tartóztatott le gyanúsnak tartott embereket. A 2011-es tüntetéseket szervezői között általános a vélemény, hogy az elnyomás azóta sokkal súlyosabb lett, és nemhogy Mubarak idejét, de az ötvenes éveket idézi. A forradalom óta az egyiptomiak végignézték, ahogy az ország rendőrállammá süllyed vissza.

Ma már a Tahrír tériek közül is a legtöbben úgy gondolják, a hadsereg a döntő pillanatban csak azért áll melléjük, hogy biztosítsa saját hatalmi pozícióját. A katonai tanács Mubarak bukása után jó ideig nem írt ki választásokat. Aztán megtörtént, amire számítani lehetett: amikor eljöttek a választások, győztek az iszlamisták. Egyiptom első demokratikusan megválasztott kormányát Mohamed Murszi és a Muszlim Testvériség vezette.

A Testvériség saját javára módosította az alkotmányt, és jól látszott, hogy a demokratikus alapjogoknál többre tartják a vallási előírásokat. Murszit sokan a forradalom elárulójának nevezték.

És újra milliók tüntettek Egyiptomban, még sokkal többen is, mint korábban. 2013 nyarára a helyzet odág jutott, hogy a hadsereg ultimátumot adott, majd le is mondatták Murszit. És előállít az abszurd helyzet, az egyiptomi társadalom leginkább demokratikus és nyugatias része (vagyis akiknek a legkevésbé tetszett az iszlamizálódás) a hadsereg segítségével távolított el a hatalomból egy többé-kevésbé demokratikusan megválasztott elnököt. De ez még csak a fordulat kezdete volt. Augusztusban a hadsereg tüzet nyitott a letartóztatott Murszi híveire. Különböző becslések szerint hatszázan, de akár ezren is meghalhattak.

Kép: Mohamed El-Shahed / AFP

Igaz, hogy a Murszi-páritak közül voltak, akiknek volt fegyvere. Igaz az is, hogy sokaknak volt akkor már nagyon elegük a több tízezeres sátortáborból. És az is igaz, hogy a Muszlim Testvériség hívei között voltak olyanok, akik megtámadtak rendőrörsöket. De a hadsereg aznap döntő többségükben fegyvertelenekből álló tömegre lőtt válogatás nélkül, órákon keresztül, úgy, hogy nem hagytak menekülőútvonalat. A Human Rights Watch szerint a támadás a Tiananmen-téri mészárlásnál is durvább volt, de biztosan itt volt a legtöbb áldozat egy nap alatt az Arab tavasz kezdete óta. És még így is sokan voltak, akik elfogadták, hogy a biztonság és a stabilitás érdekében szükség volt erre. Megvolt ugyanis a veszélye, hogy az ország polgárháborúba süllyed, a hadsereg legalábbis ezt a magyarázatot erőltette.

Ötvenezer letartóztatás

Végül nem polgárháború jött, hanem elnyomás Abdel Fattáh esz-Sziszi vezérkari főnök, majd elnök irányítása alatt. Azóta ötvenezer embert tartóztattak le. Közülük a legtöbben az ismét betiltott, és lényegesen meggyengült Muszlim Testvériség tagjai, de vannak köztük bőven újságírók, akvitisták és tüntetők is. A 18 éves Mahmoud Mohammed Husseint például két évvel ezelőtt azért vitték el, és azért tartják fogva azóta is, mert „Kínzás nélküli haza” feliratú pólót viselt.

esz-Sziszi. Kép: AFP

Azóta viszonylagos stabilitás van az országban, és Szíriára vagy Líbiára nézve ez nem is olyan gyenge érv. Belső nézőpontból ezt azt jelenti, ami egy kairói taxisofőr az Al-Monitor tudósítójának úgy fogalmazott meg

„Ha meglátok egy tüntetőt 25-én, én magam verem meg. Elég volt a káoszból. Etetnünk kell a gyerekeinket.”

Kifelé pedig azt jelenti, hogy a forradalom idején lelkes nyugati politikusok belátták, az ő szempontjukból még mindig jobb a katonai vezetés és a stabilitás, mint a Muszlim Testvériség. „Alapvető fontosságú, hogy a kormány sikeres legyen, és hogy támogassuk az új korszak építésében” – mondta például Tony Blair. Érkeznek a befektetők is, egy tavalyi Sarm-es-Sejki konferencián kínai, francia, orosz és német delegációk mellett ott voltak az Európai Fejlesztési Bank, a Coca-Cola, a Siemens, az Allianz, a BP és több más nagyvállalat képviselői. Matteo Renzi olasz miniszterelnök egyenesen odáig ment: „A ti háborútok a mi háborúnk, a ti stabilitásotok a mi stabilitásunk.”

Kép: Mohamed El-Shahed / AFP

Vasárnap Sziszi felvételről sugárzott beszédét adta az egyiptomi tévé. Arról beszélt, 2011 forradalmárai hősök voltak, akik nem felelősek azért, hogy később eltérítették a forradalom ügyét (a Muszlim Testvériség nevét nem mondta ki, csak utalt rájuk), de Morszi eltávolítása helyrehozta ezt.

Szabadságot, kenyeret

Az öt évvel ezelőtti és a mostani helyzet közötti hasonlóság mellett más oka is volt a paranoiára, amiért a letartóztatásokat elrendelte az utóbbi hetekben. Támogatottsága ugyanis érezhetően csökken. A stabilitás ugyan még mindig érv, de egyre feltűnőbb, hogy így is bőven történnek terrortámadások Egyiptomban. Felemelkedét és életszínvonal-javulást pedig egyáltalán nem hozott az új rendszer, pedig 2011-ben nemcsak szabadságot, de kenyeret is követeltek.

Az egyik lehetséges értelmezés tehát, hogy minden visszatért a rendes kerékvágásba, a nagy fellelkesülés után a forradalom nem hozott változást, sőt, bizonyos dolgok még rosszabbra is fordultak. Az is igaz viszont, hogy az elmúlt öt év nem múlt el nyom nélkül. Az új generáció már látta azt, hogy egy diktátort meg lehet dönteni.