Úgy cammogott a T-Rex, hogy a margitszigeti futókörön nem tudott volna áldozatokat szedni

ÁLLAT
2016 január 26., 14:58
comments 88

Kevés tyrannosaurus nyom maradt fent, így csak saccolni lehet, milyen sebességet érhettek el a zsarnokgyíkok, de most Scott Persons, az Alberta Egyetem kutatója tett rá egy kísérletet, miután Wyomingban 66 millió éves közetekben találtak három jó állapotban lévő lábnyomot. 

Azok elemezésével arra jutottak, hogy egy nem teljesen kifejlett tyrannosaurus nyomai lehetnek, sétatempója 4,5-8 kilométer/óra lehett. Hogy mennyivel futott, ha egyáltalán, azt nem lehet tudni, mert ilyen nyomokat eddig nem találtak. Egy másik kutató szerint legfeljebb 11 kilométer/órára gyorsulhatott a ragadozó. Ami azt jelenti, hogy erősebb kocogással simán el lehetne futni előle. (sciencemag)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.