Az orosz propaganda is beszállt a németországi erőszakvitába

külföld
2016 január 27., 06:55
comments 349

Kedden már Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is megszólalt annak a 13 éves lánynak az ügyében, akiről azt orosz sajtó azt kezdte el terjeszteni, hogy a Berlinhez közeli Marzahnban menekültek rabolták el, majd állítólag többen megerőszakolták. Lavrov azzal vádolja a német hatóságokat, hogy egyszerűen csak el akarják hallgatni az ügyet. Szerinte a németek belpolitikai okokból akarnak retusálni a valóságon.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter - Fotó: Sputnik/Grigoriy Sisoev

Korábban a német rendőrség hiába adott ki egy közleményt arról, hogy a német-orosz származású lány ügyében sem emberrablás, sem nemi erőszak nem történt, az orosz média már úgy tálalta, hogy a gyerek órákon át bevándorlók szexrabszolgája volt.

Az erről szóló posztokat több ezren osztották meg a Facebookon. Ebben nagy szerepe lehet annak is, hogy a szilveszteri támadások után az emberek sokkal fogékonyabbak lettek az ilyen hírekre. Az egyik orosz tévének még a lány nagynénje is megszólalt. Az erről szóló orosz riportokat pedig német felirattal kezdték el terjeszteni. Az, hogy a lányt megerőszakoló bevándorlókról szóló hírek főleg orosz forrásokból származtak, az összeesküvés-elméletekre fogékonyakat egyáltalán nem zavarta, sokakat inkább megerősített abban, hogy itt a német sajtó el akar hallgatni valamit, mert menekültekről van szó, a rendőrség pedig tehetetlen.

Nem ők, nem úgy, nem akkor

Biztosan csak annyit lehet tudni, hogy január 11-én eltűnt egy német-orosz származású lány. Mikor másnap előkerült, a szüleinek azt mondta, hogy három afrikai elrabolta és megerőszakolták. Miután a rendőrség kihallgatta, kiderült, hogy sem elrablás, sem nemi erőszak nem történt.

Ugyanakkor a berlini ügyészség szóvivője a Spiegelnek elmondta, hogy a lány vallomása után szexuális visszaélés gyanúja miatt elkezdtek nyomozni két 20 év körüli férfi ellen. A vallomások alapján a szex konszenzusos volt, de ez még így is súlyos bűncselekménynek számít, mivel kiskorúról van szó. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a gyanúsítottak nem menekültek. A nyomozók szerint a szexuális visszaélés sem akkor történt, amikor a lány eltűnt.

A lány családjának ügyvédje szexuális visszaélésről és testi sértésről beszélt. Az szerinte is csak később derül majd ki, hogy erőszak történt-e. Hozzátette, hogy a lány családja most azt érzi, hogy a német rendőrség nem akarja kivizsgálni az ügyet. Az egyik orosz tévének pedig arról beszélt, hogy a német kormány és a média felől erős oroszellenességet tapasztalnak.

De akkor is

Ez persze egy cseppet sem akadályozta meg a németországi orosz szervezeteket és a német szélsőjobbot abban, hogy menekültellenes tüntetéseket szervezzenek az állítólagos erőszak miatt. Hétvégén tartottak tüntetéseket Berlinben Merkel hivatala előtt és több másik városban is.

photo_camera Tüntetők Merkel hivatala előtt - Fotó: AFP/DPA/Klaus-Dietmar Gabbert

Az orosz sajtó továbbra is kitart a horrorverzió mellett, a Németországban élő oroszok pedig többnyire ezekből a forrásokból tájékozódnak. Németországban, főleg a keleti tartományokban több mint 3 millió orosz él, akik valamelyik korábbi szovjet tagköztársaságból települt át. Hogy kedden, az orosz állami média mellett már maga az orosz külügyminiszter is beszállt a vitába, azt mutatja, hogy az orosz vezetés őket is Merkel politikája ellen akarja hangolni.

(via Spiegel/Tagesspiegel/Welt)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.