• Minden márciusban a világ legjobb szánhúzókutya-versenyzői Alaszkában állnak rajthoz, hogy elinduljanak a sportág csúcsán, az Iditarodon. 
  
• Ezt a világ legkeményebb versenyének nevezik és nem véletlenül: súlyos mínuszokban, 9-10 napon át 1800 kilométeres távot tesznek meg kutyák és hajtóik. 
  
• A jövő évi versenyen először indulhat magyar versenyző: Balogh Ottó jelenleg is Alaszkában van és két kvalifikációs versenyen már sikerrel vett részt. 
  
• Skype-on kérdeztük őt minderről. 

"Ez egy teljesen más világ. Nem csak az otthonihoz képest, de ahhoz képest is, amit előzetesen elképzeltem." 

Balogh Ottó október elején érkezett meg Alaszkába, azóta foglalkozik versenyszerűen a szánhúzással. De a sportág iráni rajongása gyerekkoráig megy vissza: előbb Jack Londonnak hála az északi vadonokba és Alaszkába szeretett bele, majd pár évvel később szintén könyvekből ismerkedett meg a szánhúzás hivatalos, versenyszerű formájával. Ekkor fogalmazódott meg benne álomként, hogy egyszer részt akar venni a sportág legfontosabb versenyén, az Iditarodon. 

Az Iditarod a szánhúzókutya-versenyek csúcsa: 1973 óta minden márciusban Alaszkában csapnak össze a világ legjobb versenyzői, hogy a vadonon, azaz erdőkön és befagyott folyókon át vezető, mintegy 1800 kilométeres távot teljesítsék. A legjobbak erre már 8-9 nap alatt képesek, ilyenkor viszont szinte alvás nélkül, más emberrel sokszor napokig nem találkozva, csak a kutyáikra támaszkodva kell megküzdeniük a természet minden kihívásával. 

Évtizedek kellettek ahhoz, hogy Ottó gyerekkori álmából valóság legyen. Az elmúlt években fokozatosan kezdett el megismerkedni a kutyaszánhúzással: Finnországban vett részt kisebb túrákon, majd Erdély jött, végül pedig egy egyhetes expedíció Lappföldön. De ennek még kevés köze volt a profi sporthoz, olyan ez elmondása szerint, mint amikor valaki síelni megy Franciaországba. 

"Ahogy egyre jobban belekóstoltam, egyre jobban rájöttem, mennyire vonz ez a világ engem."

Az utolsó lökés tavaly márciusban érkezett, amikor Ottó egy hirtelen ötlettől vezérelve fogta magát, és elment Alaszkába, hogy nézőként ott lehessen az Iditarodon. A verseny minden évben egy felvonulással és egy bankettel indul, itt pedig lehetőség van beszélgetni a sportolókkal is. Mert bár ez a sportág csúcseseménye, ahol a legnagyobb sztárok indulnak el, az egész légköre még mindig nagyon barátságos. Simán oda lehetett menni a versenyzőkhöz és beszélgetni velük. 

Ottó nyolc, előre kitalált kérdéssel érkezett. Elsősorban az érdekelte, mi és mennyi idő kell ahhoz, hogy részt vehessen az Iditarodon. 

Az első pénzdíj 

És azt a választ kapta, hogy akár két tél alatt neki lehet ennek vágni. A legtöbben úgy kerülnek a sportág közelébe, hogy előbb évekig inaskodnak egy-egy versenyző mellett. Kezelik a kutyákat, segítenek a felkészülésben, és négy-öt év után maguk is elkezdenek versenyeken indulni. De Ottó tudta, hogy erre neki nincs elég ideje. Egy másik megoldást választott, lízingszerződést kötött a sportág legnagyobb sztárjával, Dallas Seaveyvel, akivel a banketten ismerkedett össze. 

Seavey még csak 28 éves, de az elmúlt négy Iditarodból hármat megnyert, miközben a korábbi nyertesek átlagéletkora 41 év volt. Igazi sztár lett, hírneve túlszárnyal a kutyaszánhúzáson, a National Geographic Channel Magyarországon is sugárzott valóságshowjában, a Túlélni Alaszkát két évadában is a nyertes csapat tagja volt. 

Kennelében közel száz kutya van. Ebbe beleszámítanak az idősebb állatok és a kölykök is. Jellemzően amúgy sokszor épp az idősebb és versenyzésre kevésbé alkalmas kutyák azok, amik hozzák a pénzt a szánhúzóknak, mivel ezek furikázzak a szánhúzásra vágyó turistákat, míg a versenykutyák fenntartása nagyon sok pénzbe kerül. Ezek az állatok a legjobb tápot és vitaminokat kapják, de még annak a zokninak is, ami a sérülések ellen védi a talpukat, egy dollár darabja. Ilyenből csak egy egyszerű tréning alatt simán elfogy ötven darab. 

A kennelből a legjobb formában lévő kutyákkal értelemszerűen Seavey versenyez, Ottó dolga, hogy a B-csapatot kezelje. Olyan ez, mint egy sportklubnál, a két szint között folyamatos a mozgás: van, hogy csak a verseny előtti napon tudja meg, melyik kutyákkal indulhat másnap, és hogy van-e kutya, akit közben Seavey előléptetett a saját csapatába. 

Megállapodásuk Seaveynek is előnyös, hiszen tartalékos kutyái folyamatosan éles versenyben edződhetnek, és Ottónak is jól jött, hiszen a legjobb kennelből kapott kutyákat, hogy indulhasson velük. 

Ahhoz, hogy elindulhasson az Iditarodon, Ottónak három kvalifikációs versenyen kell sikeresen célba érnie, összesen 750 mérföldet teljesítve. Négy versenyre regisztrált, de az első a folyók olvadása miatt rögtön elmaradt. Három versenye maradt, ezeket hiba nélkül kell teljesítenie. Eddig kettőn van túl, mindkétszer célba ért. 

Élete első versenyén harmincnegyedik lett, ezért százdolláros pénzdíjat kapott, ebből tudott venni egy jó kesztyűt. A második fordulót is sikerrel vette a múlt hétvégén, így most minden a Yukon folyón zajló, február 6-ai fordulón múlik majd. Ha ott is célba ér, jöhet az Iditarod. 

Csak hogy érzékeltessük a távokat: ezeket a kvalifikációkat úgy kell elképzelni, mintha Budapestről elmennél Szegedre, onnan tovább Pécsre, majd vissza Budapestre, mindezt kutyaszánnal, hófedte, jeges alaszkai tájakon át. De mindez szinte eltörpül az Iditarod 1050 mérföldes távjához képest, az már a Debrecen-London távolsággal mérhető össze. 

Balogh Ottó az első 300 mérföldes távját 68 óra alatt teljesítette, ebből összesen öt és fél órát töltött alvással. 

"Amikor megállítod a szánt, a kutyák hamar elalszanak, de a te igazi munkád akkor kezdődik." 

Ki kell kötni az állatokat, ételt készíteni nekik, szalmát rakni alájuk, ha hideg van, akkor rájuk adni a kutyakabátot, levenni a használt zoknikat, ha szükséges, akkor megmasszírozni őket. A szánon állva szinte csak az irányításra kell figyelni, arra, hogy a kutyák ne rohanjanak neki semminek. De az igazi fizikai munka a leszálláskor kezdődik. Egy négyórás pihenő ezért valójában két és fél óra munkát jelent. 

Akad a versenyeken bőven, ami teljesen máshogy zajlik a valóságban, mint ahogy Ottó előzetesen elképzelte, de az egyik legnagyobb különbség, hogy a versenyidő hetven százaléka sötétben telik. Ezzel nem számolt, pedig utólag belátja, hogy ez nem túl meglepő: Alaszkában ilyenkor 9-10 felé jön fel a Nap, és három-négy körül már le is megy. A hajtók erős fejlámpákat viselnek, ezzel mutatják az utat a kutyáknak is, amik összes érzékszervüket bevetve hajtanak előre. 

Az Iditarodot a legjobb versenyzők kilenc nap alatt fejezik be, de azt mondják róla, hogy a verseny igazából egy napból áll. 

"Nem számít, mikor van nappal és mikor éjszaka, a kutyáidnak van egy ritmusa, és a saját természeted elnyomva ilyenkor ehhez kell igazodnod. Hogy meddig bírnak menni, hogy nekik hogy jó. Magadtól sosem találnád ki, hogy ötven perceket aludj ebben az ütemben." 

Ha szenvedsz, az nem a kutyák problémája

A szánhúzás sokkal inkább a kutyák versenye, ezért hatalmas jelentősége van annak, hogy milyen kutyákkal állhatsz rajthoz. Ahogy az is fontos, hogy melyik pozícióba milyen kutyát fogsz be. A legfontosabb szerepe a vezérkutyáknak van. Ők mennek legelöl, mindenki őket követi. Vezéralkatú és intelligens kutyák kellenek ide: 

"Abból a kutyából lesz jó vezérkutya, amelyik tűzön-vízen át megy. Nem torpan meg, ha átszalad egy vadállat az úton, és nem fekszik le, ha 80 kilométer/órás sebességgel fúj szembe a szél. Mert ha ő lefekszik, a többi kutya is lefekszik."

A vezérkutyák után jönnek a sorban az úgynevezett swing dogok: segítenek egyben tartani a csapatot és bevenni a kanyarokat. Majd a csapatkutyák, azaz teamdogok. Az ő feladatuk mentálisan már kevésbé megterhelő, ők csak követik az előttük haladó kutyákat. Végül pedig a wheel dogok, azaz magyarul furán hangzó kerékkutyák. Közvetlenül a szán elé vannak befogva, ők jellemzően a legerősebb kutyák a csapatban. 

Ottó gyerekkorában kutyák között nőtt fel, több németjuhásza is volt. De szánhúzásra tenyésztett huskykkal dolgozni egész más élmény. Itt hatalmas megbecsülés övezi azokat a kutyákat, melyek tízből tízszer hallgatnak egy parancsszóra. A huskyk Ottó elmondása szerint nagyon ösztönlények, futás közben óriási adag adrenalin dolgozik bennük. 

"Sokszor úgy érzed, hogy valójában egy farkasnak parancsolgatsz, nem egy kutyának. És ha leesel a szánról, az nem úgy van, hogy akkor Bodri megáll és megvár. A kutyák érzékelik, hogy nem vagy ott a szánon, de úgy fogják fel minden addig kiépített bizalom és szeretet ellenére, hogy neked van egy problémád, nem nekik." 

- mondja Ottó, aki szerint nem is lehetne elvárni mást ezektől a kutyáktól, egész életükben arra képezték ki őket, hogy bármi van, ha csak nem fékez a hajtó, menjenek előre. Ha leesel és könnyebb lesz a szán, az számukra csak egy örömteli fordulat, de nem jelzés a lassításra. 

A szán elvesztése a legkomolyabb félelme minden versenyzőnek, mert aki akár csak egyetlen kutyával kevesebbel ér be az ellenőrzőpontig, azt diszkvalifikálják. Ezért első számú szabály ebben a sportban, hogy bármi történik, soha ne engedd el a szánt. 

"Emiatt pedig nagyon szép, ötven méteren át hegyen-völgyön át tartó hóban csúszásokat lehet időnként átélni."

A hajtók szerepe igazán a nehéz helyzetekben jön elő, amikor fontos, hogy átvigye akaratát a rohanó kutyákra, mondjuk egy váratlan kanyar felbukkanásakor. Ilyenkor derül ki, hogy sikerült-e elfogadtatnia magát a falkával, vagy pedig azt gondolják, hogy valójában ők irányítanak. Ottónak ilyen szempontból szerencséje van, Seavey kutyái nagyon jól neveltek, hallgatnak az emberi szóra. 

A kutyák amúgy mind chipelve vannak, a versenyek előtt és a verseny közben is rendszeresen állatorvosok ellenőrzik az állapotukat, figyelnek arra, hogy ne lehessen sérült kutyákkal továbbmenni. 

Ottó rendszeresen frissíti Facebook-oldalát, ott nem csak a versenyeken való szereplését, de például a kutyákkal való viszonyának alakulását is nyomon lehet követni. Ha valakit érdekel ez a világ, érdemes a régebbi, tavaly szeptemberi és októberi posztokig visszatekerni, ott hosszabb írásokból lehet csomó részletet megtudni a szánhúzás világáról. 

A vadon egy kemény hely

Az alaszkai vadon legrettegettebb lakója a jávorszarvas. A medvék ilyenkor alszanak, ahhoz meg nem mennek eléggé északon a versenyek, hogy jegesmedvéktől kelljen tartani. A jávorszarvas viszont valós veszélyt jelent: a sok száz kilós állatok agancsokkal előre rontanak neki bárkinek, aki nem tetszik nekik. Ilyesmihez már az is elég, hogy mély hó borítja a tájat, és a jávorszarvasnak nincs kedve a szembe haladó szán kedvéért lelépni a folyómederből a hóba. Ilyenkor sokszor inkább támad. 

Ottó egyik versenyzőtársával, egy norvég indulóval is ez történt a legutóbbi versenyen. A jávorszarvas megtaposta a szánt, a kutyák közé is belépett. Ilyen esetekben vagy van egy puskád és lelövöd, vagy nincs, és akkor nem tudsz tenni semmit. A norvég srácnak nem volt, csodával határos módon úszta meg ő is és a kutyái is sérülés nélkül a támadást. Másnap pedig vett egy puskát. 

A farkasok jelenléte tűnhet még veszélyesnek, de az alaszkaiak nem így tekintenek rá. A farkasok a kutyákat ugyan valószínűleg szívesen megtámadnák, de emberek közelébe inkább nem mennek. Az Iditarodon évtizedek óta nem jegyeztek fel farkastámadást. 

A magyar versenyző túl van már pár ezer kilométeren a vadonban, ez idő alatt futott bele már jávorszarvasba, hermelinbe, fehérfejű rétisasba és rénszarvasba is, de a legtöbb állat az ember közeledését észlelve inkább elbújik. Egyelőre még csak nyomait találta meg farkasoknak, hiúzoknak és rozsomákoknak. 

Ez így nagyon öncélú 

Ottó október óta fokozatosan erősödött hozzá a feladathoz. Bár még most is olyan izmai fájnak néha, amiknek a létezéséről sem tudott korábban. 

Saját elmondása szerint amúgy minden az ellen szólt, hogy kutyaszán-versenyző legyen. Nincs semmiféle profi sportolói múltja, 2012-2013 körül pedig súlyos térdsérülései voltak, hogy még egy zebrán se tudott átfutni. Orvostól orvoshoz járt, de senki nem tudott rajta segíteni. Egy ponton annyira bedühödött erre a tehetetlenségre, hogy úgy döntött, nem érdekli ez az egész. Elment az El Caminóra, majd hegyekbe túrázni, utána pedig jött a kutyaszán. 

Az elmúlt tizenegy évben egy nagy nemzetközi vállalat magyarországi kereskedelmi hálózatának felépítőjeként dolgozott, ennek köszönhetően állnak rendelkezésére azok az anyagi lehetőségek, melyek szükségesek az alaszkai versenyzéshez. Egyelőre csak egyetlen szponzora van, egy szürkemarhákra specializálódott étterem, a kaja.hu támogatja a a felkészülési időszakát. Ha sikerül kvalifikálnia magát, akkor március végén félévre hazatér, tervei szerint ekkor fog majd további szponzorokkal tárgyalni a 2017-es Iditarod előtt. Hívták előadásokat is tartani, és tervei közt szerepel egy könyv megírása is. 

De elsősorban nem magának szeretne szponzorokat, hanem egy karitatív modellt akar a versenyzése mellé felhúzni. 

"Ez persze valahol nagyon szép, hogy itt egy ember, aki teljesíti a gyerekkori álmát, de közben lássuk be, az egész rohadtul öncélú is."

- mondja erről. Ottó az elmúlt évtizedekben megszokta, hogy mindent a megvalósulás és a haszon szempontjából vizsgáljon, és ezért maradt benne némi hiányérzet. Emiatt találta ki, hogy amellett, hogy saját álmát megvalósítja, segíteni szeretne olyanoknak is, akik kevésbé szerencsések. A terve az, hogy ha indulhat a jövő évi Iditarodon, akkor az ott teljesítendő 22 szakaszt kínálja fel szponzoroknak, és minden egyes teljesített szakasszal a gyógyíthatatlan beteg gyerekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány egy-egy gyerekét támogathatják a mögé beálló cégek és magánemberek. Ez a modell megjelenik már a következő kvalifikcációs versenyén, a YukonQuest300 hat szakaszánál is. 

"Ha én jól teljesítek, akkor egy gyereknek teljesül a kívánsága, ez nekem is borzasztó nagy plusz energiát adna a nagyon kemény verseny közben."

Sorsdöntő verseny jön

Múlt héten a második versenyén Ottó a harminchárom induló közül a tizenkilencedik lett. Azt, hogy milyen apróságokon is múlhat a sikeres kvalifikáció, ott igazán átérezte. Épp egy fakunyhóban pihent, amikor érezte, hogy remegnek a falak, elment az áram. 7,1-es erejű földrengés volt Alaszkában, félő volt, hogy a befagyott folyókon felrepedt a jég, és egyszerűen beszakad alattuk a -20 fokos hidegben. A folyóhoz érve végül rá tudtak hajtani a befagyott mederre, de végig felszakadt jégtáblák és a jég alól felfelé bugyogó iszap mellett haladtak el. 

Ottó elégedett eddigi szereplésével, neki csak az a cél, hogy befejezze a versenyeket és indulhasson az Iditarodon. Ráadásul jellemzően alaszkai őslakosok ellen indul, bárkit megelőzni közülük önmagában felér egy kisebb csodával. 

De a kutyaszánhúzásra amúgy sem jellemző a többi versenysportból ismert rivalizálás. Nagyon megbecsülik az utolsó helyezettet is: az Iditarodon például szokás, hogy a verseny indulásakor meggyújtanak egy piros petróleumlámpát, ami mindaddig ég, amíg az utolsó ember versenyben van. Ez figyelmeztet mindenkit, hogy valaki még küzd odakinn. 

"Az első számú győzelem mindenkinek az, hogy túl vagy rajta, és te és a kutyáid is jól vannak."

És Ottó számára nem is lehet cél a győzelem, mivel Seavey kutyáival eleve az ezer mérföldes távra készülnek már a háromszáz mérföldes versenyeken is. E szerint vannak a pihenők és ez diktálja a tempót is. Olyan ez, mintha egy maratonon induló futó maratonos tempóval vágna neki a 10000 méteres síkfutásnak. 

Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha a harmadik kvalifikációs versenyen beütne valami és nem sikerülne célba érni, Ottó annyit mondott, hogy ez nem fordulhat elő. De persze ő sem gondolja ezt komolyan: ebben a sportágban bármikor léphet fel olyan váratlan helyzet, ami minden előzetes számítást keresztülhúzhat. 

Ha esetleg nem sikerülne célba érnie a yukoni versenyen, akkor még mindig van pár verseny, ahova megpróbálhatna regisztrálni, de ezeken már csak várólistás helyek vannak. És vannak skandináv versenyek is, amiket szintén elfogadhatnak kvalifikációhoz. Az csak a legrosszabb forgatókönyv, hogy egy egész évet ki kéne hagyjon, és csak a 2018-as Iditarodon indulhatna, de erre egyelőre nem akar komolyabban gondolni sem. 

A következő futam február hatodikán indul, az események alakulását majd az Első magyar az Iditarod-on Facebook-oldalon lehet követni. 

Felső kép: Ezra O. Shaw /Allsport