Orbán Viktor idén is elég szerény vagyonnyilatkozatot adott le

Orbán Viktor a honlapján nyilvánosságra hozta a 2015-ös parlamenti vagyonnyilatkozatát, amiből, úgy tűnik, hogy a miniszterelnöknek nem változott az ingatlanvagyona: 

  • továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak;
  •  mellette feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit,amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak. 
  • Ezen felül ott van még a 2013-ban vásárolt felcsúti háza is.
Orbán Viktor háza és a felcsúti stadion (Fotó: Botos Tamás)

A vagyonnyilatkozat szerint Orbán Viktornak se autója, se más nagyobb értékű ingósága nincs.

Míg a feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly 930 ezer forint volt, a most nyilvánosságra hozott bevallásban itt 5 millió 53 ezer forint szerepel, ugyanakkor a jövedelménél jelezte, hogy 5,5 millió forint bevétele volt könyvkiadásból.

Törlesztettek

Orbán Viktornak még 7 millió 167 ezer forint tartozása van abból a 20 milliós jelzáloghitelből, amelyek még feleségével közösen vett fel 2002-ben. Az előző bevallásához viszonyítva ez azt jelenti, hogy egy év alatt 1 millió 122 ezer forintot törlesztett.

Orbán Viktor jövedelmeként között tünteti fel, hogy törvény szerinti javadalmazást kap miniszterelnökként a Miniszterelnöki Kabinetirodától és képviselőként az Országgyűlés Hivatalától. A Fidesz-elnökeként azonban határozatlan ideig nem vesz fel fizetést, ahogy ezt a tavalyi bevallásában is jelezte. (MTI)