Papírforma-eredmény született mind a demokraták, mind a republikánusok New Hampshire-i előválasztásán, legalábbis ha az elmúlt hetek felméréseit nézzük. Egy (vagy akár fél) éve ugyanis kevesen gondolták volna, hogy a két outsider, Bernie Sanders és Donald Trump az első akadályokat követően eséllyel pályázhatnak az elnökjelöltségre, most mégis mindketten nagy győzelmeket arattak. De vajon elég lesz-e ez a végéig, és ellen tudnak-e állni a velük kevéssé szimpatizáló pártelitek nyomásának? A látszólagos hasonlóság dacára lényegesen eltérő a két párt helyzete.

Demokrata esélyek

Jóval egyszerűbb a kép a demokratáknál. Itt alapból csak két jelölt van versenyben, ezért az a fajta szétaprózódás nem valósulhat meg, ahogy a republikánusok épp felfalják egymást. Ráadásul - bármilyen meglepő - Sanders és Hillary Clinton között a végcélokat tekintve nincs nagy véleménykülönbség, inkább szimbolikusak az eltérések: Bernie demokratikus szocialistának, Hillary progresszívnek vallja magát, de lényegében szociáldemokrata programot javasolnak mindketten. A viták pedig inkább olyan kérdések körül forognak, hogy mi az, ami megvalósítható (Clinton szerint Sanders javaslatai Obama eredményeit veszélyeztetik), kinek lenne nagyobb esélye egy republikánus jelölt ellen, illetve kiben bízhatnak meg jobban a választók (Sanders ezért támadja Clinton Wall Street-kapcsolatait).

Sanders több mint 20 pontos győzelme persze még az előzetes várakozásokkal együtt is hatalmasnak mondható, de biztos, hogy ez önmagában nem jelenti Clinton bukását. Több ok is szól amellett, hogy New Hampshire eredménye egyedi:

• New Hampshire demokrata szavazói fehérebbek és liberálisabbak az átlag demokratánál; Clinton pedig éppen a feketékre, latinókra és gazdagabb demokratákra építheti a koalícióját (pont mint nyolc éve Obama ellene);
  
• Sanders tíz éve a szomszédos Vermont szenátora, előtte 16 évig kongresszusi képviselője, a nyolcvanas években pedig Vermont legnagyobb városában, Burlingtonban volt polgármester - a Vermonthoz közeli településeken 70 százalék felett teljesített Sanders, de arrafelé már több mint harminc éve ismert és népszerű politikus;
  
• a New Hampshire-i előválasztás „semi-closed”, azaz nem csak regisztrált demokraták szavazhattak, hanem olyanok is, akik nem kimondottan valamelyik párt támogatói - exit pollok szerint az ilyen „undeclared” szavazók között Sanders 72-27-re nyert, viszont a regisztrált demokraták között döntetlen volt az eredmény, ami Clintonnak reményt jelenthet a zárt előválasztásokra;
  
• végül a pártelit egyértelműen kiáll (egyelőre) Hillary mellett, az előválasztásokon szerzett delegáltak mellett „szuperdelegáltak” is szavaznak az elnökjelöltekre, közöttük óriási Clinton fölénye.
  

Ezzel együtt Clintonék is érzik, hogy változtatni kell, és már a mostani előválasztás előtt szó volt arról, hogy újítanak a csapaton és a stratégián. Miközben Sanders győzelmi beszéde a kiemelkedő New Hampshire-i részvételt és lelkesedést hangsúlyozta, Clinton – miután gratulált a győztesnek – rögtön áttért arra, hogy minden államban folytatják a kampányt, illetve a michigani vízmérgezés kapcsán támadta a republikánusokat. És bár Clinton veresége már be volt kalkulálva (amit jól mutat, hogy a fogadási adatok és közvéleménykutatások segítségével előrejelző Predictwise oldalon Clinton árfolyama alig mozdult el az este folyamán, és továbbra is 80%-os esélyt adnak az ő jelöltségére), ha a nevadai kaukuszon és a dél-karolinai előválasztáson nem tud favoritként nyerni, jelentősen megnehezedhet a dolga. De még ha nyer is, akkor is (2008 után ismét) hosszú versenyfutásra kell készülnie: legalább márciusig, de inkább tovább húzódhat a demokrata jelölésért folyó küzdelem.

A Trump-siker

A republikánusoknál jóval nagyobb a zűrzavar, és New Hampshire sem segített tisztázni a helyzetet. Trump győzelme az utóbbi hetek felmérései alapján valószínűnek látszott, és az iowai meglepetés után itt tényleg el is mentek szavazni a támogatói. 35 százalékos eredménye azonban csak az egyértelmű alternatíva hiánya miatt tűnik fölényes győzelemnek: valójában mind országosan, mind New Hampshire-ben hónapok óta ez a kb. 35 százalék a felső korlát, amit nem nagyon lép át a támogatottsága, magas elutasítottsága miatt nem is lehet sok tartaléka. Amíg viszont a republikánus mezőny megosztott, ez pont elég ahhoz, hogy győzelmeket szerezhessen.

Trump sikere részben annak köszönhető, hogy kimond olyan dolgokat, amik védhetetlenek ugyan, de a republikánus bázisnak szimpatikusak (a muszlimok beutazásának ideiglenes tiltását meglepően sok republikánus választó támogatja az exit pollok szerint), másrészt egyszerűen a nemkonvencionális kampánya is vonzó a politikával (és saját pártjukkal) elégedetlen republikánusok számára. Az ideológiai eltérések nem is számítanak mindig olyan sokat: az ABC News által megkérdezett New Hampshire-i szavazók közül volt, aki Trump érdemei között sorolta, hogy ő legalább a saját pénzét költi, és nem áll érdekcsoportok befolyása alatt (és ezzel meglepő módon Sanders főbb vitapontjainak egyikéhez áll közel), de olyan is akadt, aki még a szavazás napján is Sanders és republikánus jelöltek között ingadozott.

Trump tehát még jó ideig nem tűnik el, de mi lesz a többiekkel?

• John Kasich ohiói kormányzó kifejezetten a pártokon átívelő népszerűségnek köszönheti a második helyét: ő maga is viccelődött azzal, hogy a demokraták kedvenc republikánus jelöltje New Hampshire-ben. Ez azonban nem biztos, hogy jól jön hosszútávon: 16 százalékos eredménye (mind szavazatszámban, mind területi eloszlásban) kísértetiesen emlékeztet négy évvel ezelőttről Jon Huntsman volt utahi kormányzó teljesítményére. Huntsman azonban ezzel csak harmadik lett, és nem kapott lendületet: hiába szerette a liberális média, ez inkább hátrányára, mint előnyére vált a republikánus szavazók közt. Kasich tovább kitarthat, de egyelőre nem látszik, hogy ő lenne az, aki egyesítené a széttöredezett pártot.
  
• Ted Cruz megnyerte Iowát, de nem kapott ettől lendületet, sőt, majdnem egy héten át kellett magyarázkodnia, hogy az ő kampánya miért terjesztette az álhírt, hogy Ben Carson aznap este visszaléphet. New Hampshire-i eredménye megint olyan, amivel nagy kiugrás nem várható, de sötét lóként versenyben marad, és a konzervatívabb déli államok jobban fekszenek majd neki.
  
• Jeb Bush a negyedik hellyel próbál új életet lehelni a kampányába, de a 11 százalék nem tűnik óriási teljesítménynek a befektetett pénzt figyelembe véve. Az már kiderült, hogy Bush nem tökéletes jelölt, amire játszhat az az, hogy a mérsékelt szavazókat és a pártestablishmentet meggyőzze, hogy ebben a furcsa választási évben a sok tökéletlen jelölt közül az ő jelölése jelenti a legkisebb kockázatot.
  
• Marco Rubio New Hampshire nagy vesztese. Egy hete úgy nézett ki, hogy egy váratlanul erős iowai szereplést követően egyesítheti a nem-Trump-nem-Cruz-szavazókat és a pártelit támogatásával Hillary Clinton kihívójává válhat. Aztán egyetlen elrontott vitaszereplés, egy lefagyás elég volt ahhoz, hogy alaposan csökkentsen az esélyein. (Pechjére az exit pollok szerint a republikánus szavazók 65%-a az elmúlt viták alapján döntött, ez biztos nem segített Rubión, pedig hosszú ideig kifejezetten erős vitateljesítményével hívta fel magára a figyelmet.) Rubio szombat óta zuhanórepülésben van a Predictwise-on, de még mindig 20% körüli esélyt adnak a jelöltségére - biztos, hogy még nem fog kiszállni, de most neki kell bizonyítania, hogy felkészült az elnökségre.
  
• A hatodik Chris Christie is a vesztesek között van, az ő egyetlen jelentős sikere ebben a választási évben úgy tűnik az lesz, hogy Rubiót magával rántotta egy kifejezetten éles vitában. New Hampshire-en kívül sehol nem volt komoly szervezeti háttere, és meglepő lenne, ha a New Jersey-be való „helyzetértékeléses” hazatérés után versenyben maradna. Ahogy Ben Carson és Carly Fiorina esetében is inkább csak az a kérdés, hogy mikor és hogyan jelentik be, hogy abbahagyják a kampányt. (Update: Christie bejelentette.)

Nem dönt a párt?

Az idei választási szezon egyik slágertémája az az elmélet (ami egy 2008-ban megjelent könyvön alapszik), hogy az előválasztási rendszer dacára tulajdonképpen a „párt” (és ez alatt leginkább a pártelitet értik) dönti el a megválaszthatóság szempontjait figyelembe véve, hogy ki lesz az elnökjelölt. (A témáról jó összefoglaló olvasható a FiveThirtyEight blogon Nate Silvertől.) 2016-ban azonban egyre inkább úgy tűnik: nehéz dolga van a párteliteknek, ha keresztül akarják vinni az akaratukat.

Ez részben magyarázható a politikai intézményekből való általános kiábrándulással (és ez leginkább a Kongresszusból és a kongresszusi pártvezetésekből való kiábrándulást jelenti), de itt is különbséget kell tenni a demokraták és a republikánusok között. A demokraták között Barack Obama továbbra is népszerű, és igazából a küzdelem azért folyik, hogy milyen módon vigye tovább a párt Obama örökségét: Clinton itt egy megfontoltabb/fokozatosabb irányvonalat képvisel, míg értelemszerűen Sanders egy radikálisabbat. Sanders a párton kívülről érkezett, tavalyig nem is volt demokrata, csak velük együtt szavazó független szenátor, és ennek megfelelően a párt egyértelműen Clinton mellett áll ki. Hogy eredménnyel-e, az persze csak később fog kiderülni.

A republikánusoknál azonban kevésbé egyértelműek az erőviszonyok: Trump abszolút kívülálló, de van, aki inkább őt támogatná, mint Cruzt, aki híresen rossz viszonyban van szenátusi kollégáival. Az establishmenthez közelebb álló jelöltek pedig (legalábbis eddig) inkább egymást támadták, minthogy Trumppal és Cruzzal szembeszálltak volna. A se Trumpot, se Cruzt nem támogató legalább 40, de inkább 50%-ot kitevő republikánus szavazóréteg elvileg elég lehetne egy alternatív jelölt befuttatására, és eddig lehetett is arra számítani, hogy majd New Hampshire után kiemelkedik valaki, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem maradt senki, aki magától érthetődően ezt a szerepet betöltené. Kasich túl messze van a republikánus bázistól, Bush túl gyengén kampányol, Rubio pedig - aki legközelebb állt ehhez - a legfontosabb pillanatban lefagyott. Nate Silver kedd este ezt úgy foglalta össze: a párt már kezdett dönteni (Rubio mellett), de lehet, hogy túl későn tette; olyanok voltak, mint aki "épp időben" akar kiérni a reptérre a gép indulása előtt: sikerülhet, de az is lehet, hogy sokan állnak sorba a biztonsági ellenőrzésnél és pont lekésed.

Tábor Áron
(Baltimore)

(Források: ABC News élő közvetítés; Politico, FiveThirtyEight liveblogok; New York Times; Predictwise; RealClearPolitics; nagy kép fönn: MTI/EPA/CJ Gunther)